Belföld

Összehangolta járatait a GYSEV és a Volán

A megállapodás célja az egységes, regionális közlekedési rendszer kialakítása.

Összehangolja tevékenységét a GYSEV Zrt. és a hat Volán társaságot tömörítő Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK), az erről szóló együttműködési megállapodást a társaságok csütörtökön, Sopronban írták alá.

A megállapodás célja az egységes, regionális közlekedési rendszer kialakítása, ezáltal a szolgáltatási színvonal emelése, illetve az utasszám növelése. Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta: a vasúttársaság 2012-ben kötött hasonló egyezményt a Vasi Volánnal, most ezt szeretnék továbbfejleszteni. Körmenden például jól működik a közös jegyértékesítés és a tájékoztatás, a vasúttársaság egyes járatain pedig már tájékozódhatnak az utasok a buszos csatlakozásokról.

Papp László, az ÉNYKK Zrt. vezérigazgatója is hangsúlyozta: a Vasi Volán és a GYSEV korábbi megállapodása igazolta a társaságok közti együttműködés szükségességét. A kibővített egyezménnyel pedig, amely négy megyét (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém) érint, az utazóközönség csak nyerhet.

A mostani megállapodás kiterjed többek között a menetrendek és a vágányzárak egyeztetésére, közös ügyfélkapcsolati pontok létrehozására, vagy az összehangolt közbeszezésekre.

A GYSEV, fejesztéseinek köszönhetően, az elmúlt két évben mintegy 8 százalékos utasszám-növekedést ért el, ezt még erősítheti ez az egyezmény is – közölte Kövesdi Szilárd. Az ÉNYKK a régióban működő autóbuszos közösségi szolgáltatást nyújtó Volán társaságok többségi tulajdonosa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik