Sport

Rooney a csoport élére lőtte az angolokat

Az angol válogatott egygólos győzelmet aratott a lengyelekkel társrendező ukrán együttes felett a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának keddi, harmadik fordulójában.

A továbbjutás érdekében győzelmi kényszerrel pályára lépő társrendező ukránok nagy lendülettel kezdtek, az első negyedórában akadtak is ígéretes lehetőségeik, de kimaradtak. Később alábbhagyott a kezdeti lelkesedésük, s így kiegyenlítetté vált a játék, az angolok kényelmesen futballoztak, mivel nekik megfelelt a döntetlen.

A folytatásban Pjatov hibáját kihasználva Rooney hamar vezetést szerzett, azaz még megnyugtatóbb helyzetbe kerültek a szigetországiak, az ukránok pedig nem tudtak nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni. Ennek megfelelően sokáig unalmasan csordogált a mérkőzés, mígnem Devic lövése után csak a gólvonalon túlról vágta ki a labdát egy angol védő, de Kassai továbbot intett.

A hátralévő időre kissé megélénkült a találkozó, próbálkoztak az ukránok becsülettel, de már nem született több gól, így Anglia csoportelsőként jutott tovább, Ukrajna pedig a másik rendező Lengyelországhoz hasonlóan búcsúzott.

D csoport, 3. forduló:
Anglia-Ukrajna 1-0 (0-0)
Donyeck, 48 ezer néző, v.: Kassai Viktor

gólszerző: Rooney (48.)
sárga lap: Gerrard (73.), Cole (78.), illetve Tyimoscsuk (63.), Rakickij (74.), Sevcsenko (86.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik