Belföld

Sok probléma volt a régi kijelzőkkel

Másfél éve még kérdéses volt, mennek-e a buszok a városban, most korszerű kijelzőkről és újabb autóbuszok vásárlásáról beszélnek.

Idén márciusban teljessé válik az utastájékoztató rendszer Székesfehérváron. A helyi közlekedésben résztvevő autóbuszok egy része már rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek mind a járatszámot, mind pedig az adott viszonylatot megjelenítik az utasok számára jól látható módon. A 61 székesfehérvári autóbusz közül most 34-re szerelik fel az Alba Volán műszaki telephelyén a korszerű kijelzőket.

Mint azt Németh Tamás vezérigazgató a beruházásról szóló sajtótájékoztatón elmondta, sok problémát okoztak az elavult, megbízhatatlanná vált eszközök, így ezek cseréje az idei esztendő első feladata. A közösségi közlekedés színvonalának növelésére az Alba Volán Zrt. saját forrásból biztosít közel 15 millió forintot az összesen 34 szett megvásárlására és beszerelésére. Az első szélvédőn és a busz oldalán a vonalszám mellett szövegesen megjelenik az is, hogy honnan hová közlekedik a járat. A hátsó szélvédőn pedig a vonalszám látható.

Másfél éve még az volt a kérdés, hogy mennek-e majd a buszok a városban, ám azóta folyamatosan javul a helyzet. Sokan veszik igénybe a tömegközlekedést, éppen ezért fontos, hogy nem emelkedtek a jegy- és bérletárak, és a nyár végén beszerzésre kerülő hat alacsonypadlós busz vásárlásával is javul a járművek átlagéletkora – mondta el Cser-Palkovics András, polgármester.

Az autóbuszok vezénylési rendszere szerint egy jármű több vonalon is szolgálatot teljesít ugyanazon a napon. A korszerű kijelzőket a járat megkezdésekor az autóbusz vezetője egy vezérlőegységen keresztül állítja be.

Idén nyár végén hat használt autóbusz beszerzésére kerül sor. A várhatóan legfeljebb 10-12 éves járműveket Székesfehérvár helyi közlekedésében állítja forgalomba az Alba Volán Zrt. Ezzel a húsz évesnél is idősebb Ikarus autóbuszokat cseréli a közlekedési társaság alacsony padlós járművekre. A közbeszerzési eljárás keretében összesen 100-110 millió forintos forrásból javulhat a helyi közlekedésben résztvevő eszközök átlagéletkora.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik