A magyar úszók egyelőre még nem kapták meg azokat a prémiumokat, amelyek a debreceni Európa-bajnokság, a chartres-i rövidpályás Eb és az isztambuli rövidpályás világbajnokság miatt járna neki. Ez Hosszú Katinka esetében (a tavalyi eredményességről szóló kormányrendelet alapján) 5,76 millió, Cseh László esetében pedig 4,87 millió forintot jelent – írja a Blikk.
Természetesen sportolóink számára nem ez volt a fő bevételi forrás 2012-ben, elég csak Gyurta Dánielre és Risztov Évára gondolni, akiknek 58, illetve 35 millió forintot eredményezett a londoni olimpia. Ők ketten aranyérmük miatt is kaptak ekkora pénzjutalmat, de Cseh is 28 millióval gazdagodott az ötkarikás játékokat követően.
A Blikk megkeresésére Gyárfás Tamás, a honi szövetség elnöke elmondta: “Szabó Tünde főtitkár és Kiss László szövetségi kapitány sem jelezte, hogy panaszkodnának a versenyzők. Vasárnap rendezik a közgyűlésünket, ott derül ki, mekkora állami támogatást kapunk. Az összeggel a sportolóink is elégedettek lesznek.”