Belföld

Finn gép húzott el Békéscsaba felett

Elfogtak egy rádiókapcsolatot nem létesítő finn repülőgépet a honvédség vadászgépei Békéscsaba térségében.

A gép engedéllyel, de előzetes bejelentkezés nélkül repült át. A közlemény szerint néhány perc alatt “elfogták” vasárnap a Kecskemétről felszálló honvédségi Gripenek a Kuvaitból Antwerpenbe tartó finn Falcon 50 típusú repülőgépet. A Romániából átrepülő, útvonalengedéllyel rendelkező magángépnek a határ előtt be kellett volna jelentkeznie a magyar légügyi hatóságoknál, ez azonban nem történt meg – közölte a honvédelmi tárca.

A finn gépet – amely 12 óra 48 perckor Békéscsabánál lépett be a Magyar Köztársaság légterébe – a “készültségi géppár” négy percen belül “elfogta” és azonosította – olvasható a HM közleményében.

A finn repülőgép pilótája észlelve az “elfogást”, vészfrekvencián felvette a kapcsolatot a pilótákkal, akik a budapesti polgári légiforgalmi irányító szolgálat frekvenciájára irányították.

Miután a polgári szolgálat később tájékoztatta a honvédség veszprémi légi irányítási központját, hogy helyreállt a kétoldalú rádiókapcsolat, a két Gripen visszatért a bázisra, a finn gép pedig Sopronnál elhagyta Magyarország légterét – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik