Belföld

Négymilliárd forintos támogatást kap a Pécsi Tudományegyetem

Tartozásai finanszírozására négymilliárd forintos kormányzati támogatást kap a Pécsi Tudományegyetem.

Hoppál Péter országgyűlési képviselő azt mondta, a szerdai kormányülésen hozott döntés után a vissza nem térítendő, a fennálló tartozások finanszírozására fordítható támogatást napokon belül átutalják a pécsi egyetemnek.
Mint hozzátette, a fővároson kívüli egyetemek közül a pécsi kapta a hasonló támogatások körében a legnagyobb mértékűt. Ez a képviselő közlése szerint egyrészt a baranyai megyeszékhely képviselői által folytatott lobbinak köszönhető, és a Pécsi Tudományegyetemen évek óta zajló konszolidációs program elismeréseként fogható fel.     Csizi Péter, a város fideszes alpolgármestere, országgyűlési képviselő azt mondta: a kormány a döntésével az egyetem régóta fennálló, örökölt terheiből vesz le egy jelentős részt. Hozzátette, hogy a pénzből az egyetem a lejárt szállítói tartozásainak a jó részét ki tudja fizetni, így harminchárom, jogos követelésére váró pécsi és baranyai vállalkozás számára történik meg a kifizetés.     Bódis József, a PTE rektora úgy fogalmazott: a segítséggel az egyetemen elindított konszolidációs program realitássá válhat. Emlékeztetett arra, hogy egy törvényi szabályozás eredményeként 2004 óta kincstári biztos van az egyetemnél, ám a hiány az azóta eltelt hét esztendő alatt is nőtt.     A hiány okaival kapcsolatban megjegyezte: azok részben korábban megígért, de elmaradt kormányzati támogatásokból keletkeztek; a szívcentrum berendezéseire például kamatterhekkel együtt kétmilliárd forintot kellett költeniük. Az egykori Honvéd Kórház és a klinikum integrációja szintén kétmilliárd forintba került, ugyanúgy, ahogy a megyei kórházzal való összeolvadás.     A sajtó rendelkezésére bocsátott egyetemi háttéranyagban az áll, hogy az intézmény állami szerepvállalás, beavatkozás, konszolidáció nélkül nem tudta volna csökkenteni adósságállományát. Ezért a gazdasági vezetés számos feltáró munkát végzett, ezek eredményeit pedig eljuttatta az irányító, finanszírozó minisztériumoknak.     A PTE jelenleg több mint 9 milliárd forinttal tartozik szállítóknak, ebből 5,5 milliárd forint lejárt tartozás. A 60 napon túl lejárt állomány 2,6 milliárd forintot, a 180 napon túli tartozás pedig több mint félmilliárd forintot tesz ki.     Az intézmény ez év decemberében már csaknem egymilliárd forint összegű szabad felhasználású keretet kapott a kormányzattól, azt szállítók kifizetésére fordította.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik