Belföld

Majdnem megfagytak egy határsértő afgán család gyerekei

Kihűlés fenyegette egy határsértő afgán család gyermekeit Kelebia közelében -tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata a Szeged24-et.

Az öttagú afgán családot csütörtökre virradó éjszaka igazoltatták az 53-as főút 86-os kilométere közelében. A szülők 8, 3 és 1,5 éves gyermeke közül a két kisebbnél az intézkedés idején már a kihűlés tünetei mutatkoztak. Őket a Kiskunhalasi Kórházba szállították, ahol kiderült: még időben érkezett a segítség, így a gyerekek nem szenvedtek fagyási sérüléseket.
Miután az adatok ellenőrzésekor a rendőrök megállapították, hogy az anyával szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben, a családot a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségre szállították; a szülők ellen eljárás indult.
A közlemény szerint néhány órával korábban a stabil hőkamera jelzése nyomán egy-egy szerb férfit és nőt, illetve egy koszovói férfit is elfogtak a határ közelében.
Csütörtökön a hajnali órákban újabb két afgán család ellen intézkedtek illegális határátlépés miatt az 53-as főúton. A hattagú csoportnak egy 8 és egy 3 éves fiú, illetve egy állapotos nő is tagja volt, ám ők nem szorultak orvosi ellátásra. A reggeli órákban további két felnőtt afgán férfit fogtak el a járőrök Tompa határában, így a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség alig fél nap alatt tizenhat külföldivel szemben intézkedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik