Belföld

Az LMP szerint két szimpatizánsukat is bántalmazták

Az LMP kedden arról számolt be, hogy szélsőjobboldali tüntetők két szimpatizánsukat is durván bántalmazták a hétfői, Operaház előtti demonstráción.

Szél Bernadett, a párt szóvivője és Dorosz Dávid LMP-s országgyűlési képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményükben emlékeztetnek: a hatóság hétfőn este két egymással ellentétes célú tüntetést vett tudomásul, aminek veszélyeire az LMP korábban felhívta a figyelmet és fokozottabb rendőri figyelmet, illetve jelenlétet kért.
Az ellenzéki politikusok szerint a rendőrség valóban nagy erőkkel jelent meg a helyszínen, éppen ezért érthetetlennek tartják, miért nem sikerült az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán gyülekező szélsőjobboldali ellentüntetők agressziójától megóvni a békésen demonstrálókat. Mint írják, az LMP két tagját is megverték politikai szimpátiájuk miatt. Különösen visszásnak nevezik, hogy az egyik bántalmazottat a rendőrök igazoltatták és átkutatták, de közben a bűncselekmény elkövetőivel szemben nem intézkedtek.
Az LMP szerint ilyen hibákat nem lehet következmények nélkül elkövetni egy jogállamban, ezért azt szeretnénk, ha a Belügyminisztérium alaposan kivizsgálna az ügyet. Hozzáteszik: a belügy alapvetően az Opera vendégeire, a “magasztos ünnepség” védelmére koncentrált, a tudósítások szerint pedig maga Pintér Sándor miniszter irányította a helyszínen a rendőri munkát, miközben tőle pár száz méterre békés tüntetőket vertek.
Szél Bernadett és Dorosz Dávid reményüket fejezték ki, hogy nem volt “felsőbb politikai szándék” a rendőri hibák mögött. A politikusok arra figyelmeztetik a kormányt, hogy ha nem változtat gyökeresen a politikáján, akkor a következő hónapokban is hasonló tüntetésekre számíthat, ahová a hétfői eseményeken felbátorodva sokkal nagyobb számban jöhetnek szélsőjobboldali ellentüntetők. “A hatóságok és a kabinet a tűzzel játszik, ha nem próbálja meg minden eszközzel megelőzni az erőszakot” – fűzik hozzá.
Az LMP közleménye végén további erőszakmentes ellenállásra hív mindenkit, aki – mint fogalmaznak – félti az országot, félti a demokráciát.
Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn éjjel azt közölte az MTI-vel, hogy a demonstráción egy embert állítottak elő jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Tájékoztatása szerint a tüntetésen rendbontás nem történt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik