Szórakozás

Szerelmesek lettek az Apollo23 tagjai

Százezer forintos szék, almazöld kandalló, fából készült csempe és távirányításra induló jacuzzi is szerepet kapott az idei Lakáskultúra Élőben kiállításon.

Az Apollo23 tagjai egy pillanat alatt szerettek bele a modern pezsgőfürdőbe, míg Muri Enikő egy virágmintás kanapét szemelt ki új otthonába.

Közel nyolcezer négyzetméteren százhúsz kiállító mutatta be legújabb termékeit a bútoroktól kezdve a legpraktikusabb technikai megoldásokon át az apró kiegészítőkig. A nemrég új otthonba költöző Muri Enikő és az Apollo23 tagjai is kíváncsiak voltak, mivel dobhatnák fel lakásukat.

“Talán az egyik kedvencem az a rózsamintás kanapé volt, amiről szinte alig tudtam felkelni, olyan kényelmes volt. Imádom ezt a mintát, vidám, tavaszias és feldobja az ember hangulatát. Hiszek abban, hogy apró tárgyak is jobbá tehetnek egy-egy rosszabb napot a harsányságukkal. Kiegészítőkből is biztosan ilyet választanék az albérletembe. Mióta egyedül lakom, észrevettem, hogy sokkal bátrabban vásárolok színes kiegészítőket is.” – árulta el Muri Enikő.

Az Apollo23 tagjai első látásra beleszerettek egy jacuzziba. A fiúk rögtön ki is próbálták, hogyan férnének el a pezsgőfürdőben.

“A jacuzzit imádtuk, szerintem mindhárman mosolyogva bólintanánk rá, hogy egy ilyen legyen a közös lakásunkban, ahol relaxálhatunk, dalokban gondolkodhatunk, vagy akár csak beszélgethetünk. Természetesen azért a nagy bulikat sem hagynánk ki.” – árulta el Tibi, aki két társával az X-Faktor után közös albérletbe költözött. – „Az, hogy hárman együtt lakunk sok dologban megkönnyíti az életünket, mert teljes munkafelosztás van. Tomi a nagy rendrakós, de ha ránk pirít mi is neki állunk segíteni Renével.” – tette hozzá az Apollo23 énekese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik