Belföld

Nem módosul az alaptörvény a bírák nyugdíjkorhatára ügyében

Biztosan nem kell módosítani az alaptörvényt a bírák nyugdíjkorhatára ügyében - jelentette ki Navracsics Tibor kedden az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Kapcsolódó cikkek

A közigazgatási és igazságügyi miniszter – azzal összefüggésben, hogy az Európai Bizottság múlt héten a bírói tevékenység felső korhatárával kapcsolatban is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen – kifejtette: a kormány megítélése szerint a bírák nyugdíjazásának kérdése az általános nyugdíjreform része, a cél ugyanis az, hogy az általános nyugdíjkorhatár valóban általános legyen. Ezzel szemben az Európai Bizottság megközelítése szerint az ügyben felmerül a diszkrimináció gyanúja – emlékeztetett, megerősítve, hogy a kabinet szerint azonban az általános nyugdíjkorhatár éppen attól általános, hogy nem diszkriminatív, vagyis lehetőség szerint mindenkire vonatkozik.
Navracsics Tibor kijelentette: az alaptörvényt biztos, hogy nem kell módosítani. Véleménye szerint nem lesz szó engedményről, az azonban lehetséges, hogy közös megoldás születik. Rámutatott, jelenleg is rendelkezésre áll egy átmeneti időszak annak érdekében, hogy ne egyik napról a másikra kelljen szembesülniük a bíráknak azzal, hogy 70 helyett 62 éves korukban kell nyugdíjba menniük. Az esetleges változtatási lehetőségek között említette ezen átmeneti időszak meghosszabbítását, valamint azt, hogy egyedi kérelem alapján valaki mégis bíró maradhasson. Az is lehet azonban, hogy megmarad a mostani rendelkezés – tette hozzá a tárcavezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik