Sport

A labdarúgás 29 milliárddal éllovas

Az öt látványsportág közül a futball kapja a legtöbb TAO-pénzt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) több mint 21 milliárd forint (21 044 146 753) begyűjtésének lehetőségét hagyta jóvá a pályázó sportszervezeteknek, ebből több mint 12,5 milliárd (12 729 496 626) támogatási igazolást állított ki a támogató cégek részére, amelyek már megegyeztek az adott sportszervezetekkel, hogy utalnak részükre társaságiadó-kedvezmény (TAO) biztosította támogatási pénzt. Gudra Tamás gazdasági igazgató tájékoztatása szerint a pénzek pontos beérkezésére nincs rálátása, de nagy valószínűséggel döntő többsége, becslése szerint 12 milliárd be is folyt a csapatokhoz. Hozzátette, ehhez jön még az MLSZ 4 milliárd forintja, amely már megérkezett, tehát a szövetség pénzével együtt 15-16 milliárd forintot kapott eddig a labdarúgás. A sportszervezetekhez befolyt összeg nagy részét – több mint 7,5 milliárdot – az utánpótlás-nevelés fejlesztésére fordították, és szintén jelentős, több mint 4 milliárdos tétel a tárgyieszköz-beruházás, amelyen elsősorban pályaépítés értendő. “A tavalyi elfogadott sportfejlesztési programra még le nem hívott összeg, azaz 8,3 milliárd forint elvileg még felhasználható.

Ez jelenti azt, akinek elfogadtuk a programját, de nem talált még támogatót. Biztos, hogy sokan fognak még idén találni támogatót a tavaly jóváhagyott összeg után, ebből szerintem 4-5 milliárd lesz még kihasználva” – válaszolt Gudra arra a kérdésre, hogy még mekkora összegre számítanak idén. Hozzátette, az MLSZ összesen 8 milliárdos elfogadott programmal rendelkezik tavalyról, ebből a 4 milliárd értékű pályaépítési program esetében tavaly az eljárás felfüggesztését kérte, idén ezt szeretné megvalósítani. Így összesen 8-9 milliárd forint, ami még befolyhat. Az MLSZ-hez már beérkezett 4-ből 2,1 milliárdot az amatőr sportszervezetek versenyeztetési költségeinek támogatására fordítottak, ezzel a szövetség az alacsonyabb osztályú bajnokságokban játszó amatőr csapatok költségeit közel 90 százalékban fedezte az ősszel díjvisszatérítés formájában. A tervek szerint ezt folytatni kívánják. További 1,4 milliárd forintot az újraindított OTP-MOL-Bozsik program kiadásainak fedezésére költöttek, s ezt szintén folytatni kívánja az MLSZ, akár még nagyobb költségvetéssel a következő években. A maradék félmilliárd forintot a szövetség működési, elsősorban személyi jellegű kiadásai, játékvezetői díjak, sportegészségügyi és képzési költségek támogatása teszi ki.

“Az április-május során elbírálásra kerülő 2012/13-as pályázatoknál az előző évinél valamivel magasabb igényekre számítunk, de hogy ebből mennyit fogadunk el, azt nem lehet tudni. Ha a tavalyi tendencia folytatódik, akkor nagyjából 15 milliárd lehet a támogatóktól begyűjtött pénz” – mondta Gudra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik