Belföld

Riasztást adtak ki a sok eső miatt

eso(960x640)(1).jpg (eső, vihar, )
eso(960x640)(1).jpg (eső, vihar, )

A Balatonnál is beborul az ég, heves zivatarok is lehetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Vas, Zala, Baranya és Somogy megye több járására adták ki a citromsárga színű riasztást. Délnyugaton az eső, zápor mellett néhol zivatar is várható. Zápor, zivatar esetén rövid idő alatt 20-30 milliméternél nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat.

Az előrejelzés szerint szombaton általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, emellett délelőtt főként az Alföldön, délután a Nyugat-Dunántúlon is számítani lehet több-kevesebb napsütésre. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23 és 28 fok között valószínű. Késő este 17 és 22 fok várható.

Vasárnapra már nyolc megyére adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést, de nemcsak a felhőszakadás, hanem a várható heves zivatarok miatt is. E szerint Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében vasárnap rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat, továbbá olykor heves zivatarokra is számítani lehet, amelyeket erős szél, illetve jégeső kísérhet.

Vasárnap a minimumhőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű. A nappali maximumok északnyugaton 23, délkeleten 29 fok körül alakulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik