Új rekord az összesen 26 medál csakúgy, mint a 9 arany, minek eredményeképpen az 1954-es torinói Eb után végzett ismét az éremtáblázat élén a magyar úszóválogatott.
A bravúros teljesítményt produkálók sorában az élre kívánkozik Cseh László, aki a 31. Európa-bajnokság legjobbjaként egymaga hat érmet gyűjtött: megnyerte a két vegyest, a 200 m pillangót, második lett “kirándulószámában”, 100 m pillangón, és harmadik mind a 4×200 méteres gyors-, mind pedig a 4×100 méteres vegyesváltó tagjaként.
Ráadásul a 11 országos csúcs közül háromhoz is köze volt, amellett az ő révén született meg a zárónapon a magyar úszósport 75. Eb-aranyérme.
Az öt váltóelsőség mellett kereken hetven egyéni “eurosikert” tartalmaz immár a krónikáskönyv, s az utolsó “bejegyzés” Cseh érdeme, aki pályafutása 11. nagymedencés aranyát érdemelte ki a 400 m vegyes vasárnapi megnyerésével. Az ötvenméteres uszodában rendezett Eb-k történetében minden idők legeredményesebbje lett a most már 16 darabból álló medálkollekciójával, amelyet a 11 arany mellett 2 ezüst és 3 bronz tesz teljessé.
Cseh László hat éremmel a legjobb magyar úszó volt Debrecenben (Fotó: MTI)
A debreceni Eb-n a kilenc aranyat egyébként öt úszó szállította: Cseh és Hosszú Katinka hármat-hármat, Kis Gergő, Gyurta Dániel és Kapás Boglárka pedig egyet-egyet szerzett a legfényesebb medálból. A tíz ezüstöt hat versenyzőnk és egy váltónk tette össze, Kis Gergő és Jakabos Zsuzsanna kettőt szállított, míg a többiek egyet: Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Verrasztó Dávid, Risztov Éva és a női 4×200-as vegyesváltó alkotja a listát.
A dobogó harmadik fokát öt egyéni számban és két váltóban szereztük meg. Bohus Richárd, Gyurta Gergely, Kozma Dominik, Risztov Éva és Verrasztó Evelyn ért célba harmadikként a döntőkben, valamint a férfi 4×200-as gyorsváltó és a 4×100-as vegyesváltó.
Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a bámulatos 26 érem melett az országos csúcsokban sem volt hiány az elmúlt héten. Kozma Dominik, Risztov Éva és a 4×100-as gyorsváltó is javított a korábbi legjobbon, míg Bohus Richárd, Cseh László és Bernek Péter előbb megdöntötte a korábban felállított rekordidőt, majd a sajátjukat is a múltnak adták át. Mellettük a 4×100-as vegyesváltó is véghez vitte ezt a bravúrt.
Ezekkel az eredményekkel a magyar úszósport története legjobb Eb-jét zárta vasárnap: 9 medállal szereztünk többet a legendás ’54-es torinói kontinenstornánál, és 13-as többet a 2010-es budapesti Eb-nél.