Szórakozás

Kölcsönös a szimpátia Bodrogi Gyula és Depardieu között

A magyar művész és a világsztár még telefonszámot is cseréltek a közös munka során.

Ahogy már beszámoltunk róla, Gérard Depardieu a Szegedi Szabadtéri Játékok Háry János című darabjában való szerepe kedvéért tartózkodott Magyarországon, ahol a szegedi halászlét is igencsak megkedvelte. A francia híresség külön kiemelte Bodrogi Gyula alakítását, akivel olyan jól megértették egymást, hogy az utolsó napon még telefonszámot is cseréltek. A Kossuth-díjas magyar színművész nagyon jó véleménnyel van külföldi kollégájáról.

“Depardieu megérdemli, hogy elismerően szóljunk ró­la. Kevés időt töltött itt, de ha magyarul beszélne, neki ennyi is elég lett volna, hogy teljesen beilleszkedjen közénk. Ő igazán természetes és jó értelemben vett egyszerű ember. Egy világsztár az világsztár, de számomra csak az számít, mit alakít a színpadon. Gérardnak zárt jelenete volt Napóleon szerepében, és csodásan játszott. Valóban érezhető volt, hogy Gérardnak tetszik a játékom, és a gesztusaiból is kitűnt az irántam érzett szimpátiája. Szombaton, az előadás után egy kisebb fogadást adott a tiszteletünkre búcsúzóul. Maga állította össze a nekünk szánt menüt. Még elő is kóstolta az ételeket” – mesélte Bodrogi Gyula elismerően a Borsnak a világsztárral közös munkáról.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik