Pénzügy

3 milliós villanyszámlát kaptak a leolvasó hibája miatt

A tartozás jogosságát majd csak a bíróságon vitathatja a házaspár, addig azonban több eljárásnak is le kell zárulnia, a törlesztést pedig fizetniük kell.

3 millió forintos villanyszámlát kapott egy pilisborosjenői házaspár 2011-ben, azóta is törlesztik a részleteket, pedig a szolgáltató és a „számlázásért felelős egyetemes szolgáltató” ellen is indult már eljárás – számolt be az ügyről a Blikk.

A nyugdíjas Monori-Monory Zsolt először panaszt tett az Elműnél, mert nem tartotta lehetségesnek, hogy a családi házukban ennyi áramot fogyasztanak. A cég azonban jogosnak találta a 3 milliós követelést, ám ez nem magyarázta meg, hogyan jöhet ki havi 80 ezer forintra a házaspár számlája.

A társaság később beismerte, hogy elnéztek egy számjegyet a leolvasásnál, az azóta felhalmozódott különbözetet viszont ki kell most fizetniük Monoriéknak, különben kikapcsolják náluk az áramot.

Zsolt a mai napig törleszti a követelést, ám időközben bejelentést tett a Magyar Energia Hivatalnál, ahonnan a fogyasztóvédelmi hatósághoz került az ügy. Az Elműt első fokon megbüntették 200 ezer forintra, ám a cég fellebbezett. A társaság szerint arról, hogy a tartozás jogos-e, csak a bíróság dönthet.

A második eljárást a „számlázásért felelős egyetemes szolgáltatóval szemben” indították, mert az rosszul rögzített adatok alapján állította ki a számlát. Ez a vizsgálat majd akkor indul, ha az első esetben jogerős lesz a fogyasztóvédelem határozata. A pár addig is tovább törleszti a milliókat – írta a Blikk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik