Pénzügy

Kínai üzletemberek rohanják le Budapestet?

A korábbi lanyha érdeklődés után az elmúlt két hónapban felpörgött a letelepedési magyar államkötvények forgalma. A Napi.hu szerint április végéig már több mint 700 kötvényt adtak el, a piaci információk szerint főleg kínai vevőknek, akik eddig összesen 53 milliárd forinttal finanszírozták a magyar államot.

Az év elején még alig fogyott a külföldi befektetőket csalogató speciális állampapír, márciusban viszont már 115, áprilisban pedig 86 darabot adott el belőle az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. – tudta meg a Napi.hu az adósságkezelőtől. Így a tavaly őszi start után már 703 eladott államkötvénynél tart a mérleg.

A program lényege, hogy az állam azoknak a külföldi kérelmezőknek, akik 250 ezer euró értékben vásárolnak minimum ötéves állampapírt, gyorsított eljárásban ad ki magyar letelepedési engedélyt, amellyel az illető az egész EU-ban korlátozás nélkül mozoghat. Bár maga az állampolgárság befektetőknek való felkínálása nem magyar találmány, a magyar kötvény mégis hungarikumnak számít, mivel Magyarország – más országokkal ellentétben – nem beruházáshoz, munkahelyteremtéshez köti a „zöldkártyát”, hanem az állam finanszírozásához.

Eddig mindenesetre nem jövedelmezett rosszul a magyar kötvény: a papír két sorozatából eddig összesen már 175,75 millió euró (52,75 milliárd forint) folyt be. Ahhoz képest nem kevés, hogy mit nyújtunk cserébe, viszont csupán csepp a tengerben, ha a költségvetési hatást nézzük, hiszen – a közölt adatok szerint – az államháztartás bruttó adóssága 24 904 milliárd forintra nőtt március végén. Vagyis az eddig eladott letelepedési kötvény 400-szorosa meg is oldaná minden problémánkat.

Bár az ÁKK nem ad tájékoztatást az értékpapírok különböző forgalmazók közötti megoszlásáról, illetve nemzetiségéről, a piaci információk szerint főleg kínaiak vásárolják a speciális értékpapírt. A speciálisan erre a feladatára létrehozott Hungary State Special Debt Fund vezérigazgatója, Lian Wang februárban közölte, hogy tavaly 415 letelepedési államkötvény értékesettek Kínában, idén pedig további kétezerrel számolnak. A kínai befektetők elsősorban a tőkéjük stabil visszafizetését tartják szem előtt, a kamat – amely egyébként jelenleg jóval alatta marad az évi 3 százaléknak – számukra másodlagos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik