Pénzügy

Megzuhant a forint a dollárral szemben

A szerda esti Fed-döntés pofonként hatott a dollár-forint keresztárfolyamára és újabb nyomás nehezedhet a hazai devizára.

Tegnap este a Fed a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy vége az eszközvásárlási programnak. Az ok, hogy az amerikai jegybank optimistán látja az ottani gazdaság helyzetét, fellendülését. Annak ellenére is, hogy a világpiacon általános lassulás kezd kibontakozni.

A dollár szárnyal, a forint mélypont felé közelít

A kamatokkal kapcsolatos iránymutatásán azonban nem változtatott a Fed: továbbra is úgy fogalmaznak, hogy “hosszú ideig” van még szükség a támogató monetáris környezetre. Amivel még inkább hangsúlyt kapott az optimizmusuk.

Meg is lett a hatása: már este szárnyra kapott a dollár. A feltörekvő piacok devizái pedig ezzel párhuzamosan nyomás alá kerültek, köztük a forint is – írta a Portfolio.hu. A leglátványosabban az a dollár-forint keresztárfolyamán látszik, amely mint a portál felhvíta rá a figyelmet csütörtökön délelőtt már csak kétforintnyira volt egy régóta nem látott mélyponttól. Cikkünk megjelenésekor éppen 246,52 forninton állt a jegyzés. 

Reggelhez képest is gyengült a forint

A forint csütörtök délelőtt nemcsak a dollárral, hanem a főbb nemzetközi devizákkal szemben is gyengült kicsit a bankközi piacon.

Az euró árfolyama csütörtök reggel hétkor még 309,54 forint volt, három órával később 309,60 forint. A dollár jegyzése a reggeli 245,70 forintról délelőttre 246,51 forintra nőtt. A svájci frankért reggel 256,64 forintot kellett adni, délelőtt 256,72 forintot. A japán jen árfolyama reggel 2,2519 forint volt, délelőtt 2,2578 forint.

Az eurót délelőtt 1,2567 dolláron jegyezték, 0,51 százalékot gyengült a dollárral szemben.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik