Lemondásra szólította fel a német ellenzék szerdán Anette Schavan oktatási és kutatási minisztert, amiért a düsseldorfi egyetem visszavonta doktori címét.
A szociáldemokraták (SPD) és a zöldek úgy vélik, hogy a tudományos fokozatától plágium miatt megfosztott konzervatív politikus nem alkalmas az oktatás és a tudomány ügyének képviseletére. A miniszter elveszítette a hitelességét, és nem bújhat ki ennek következményei alól – mondta Andrea Nahles, az SPD főtitkára.
A miniszternek azonnal le kell mondania, hogy minél kevesebb kárt okozzon a német tudománynak – mondta Renate Künast, a zöldek parlamenti frakcióvezetője.
A düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem bölcsészettudományi karának kari tanácsa kedden nagy többséggel döntött Anette Schavan doktori címének visszavonásáról. A miniszter fellebbez a döntés ellen, és – mint szerdán bejelentette – nem kíván lemondani posztjáról.
A politikus doktorijáról még tavasszal írta meg a schavanplag.wordpress.com című blog névtelenségbe burkolózó szerzője, hogy vélhetően plágiumgyanús részleteket tartalmaz. Ez után indított belső vizsgálatot az egyetem.
Az utóbbi időszakban több német politikust fosztottak meg doktori címétől. A legismertebb Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter, aki 2011-ben lemondásra kényszerült a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt.
Magyarországon Schmitt Pál tavaly április 2-án mondott le tisztségéről, miután a Semmelweis Egyetem megfosztotta doktori címétől. Az intézmény azután indított vizsgálatott, hogy a hvg.hu arról cikkezett, hogy a köztársasági elnök doktori disszertációjának nagy része plágium.