Nagyvilág

Újabb plágiumügy borzolja a kedélyeket

Anette Schavan (anette schavan)
Anette Schavan (anette schavan)

A német oktatási miniszter doktorijának több részlete is plágiumgyanús a düsseldorfi egyetem belső vizsgálata szerint. Anette Schavan visszautasítja a gyanúsítást.

A 32 éve készült neveléstudományi értekezésről még tavasszal írta meg a schavanplag.wordpress.com című blog névtelenségbe burkolózó szerzője, hogy vélhetően plágiumgyanús részleteket tartalmaz. Az egyetem ezt követően indított belső vizsgálatot, amelynek a hét végén kiszivárgott megállapítása szerint a 351 oldalas szöveg 60 oldalán vannak szándékosan megtévesztő részek. A szerző azt a benyomást kelti, hogy ismeri a tárgyalt műveket, holott csak összefoglalókból idéz forrásmegjelelölés nélkül – idézett a Der Spiegel a doktori bizottság elnökének vizsgálati jelentéséből.

A miniszter hétfői lapokban megjelent nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában bárkit is félrevezetni és nem tűri el a gyanúsítást. Hozzátette, megvédi az igazát, amint lehetőséget biztosít a doktori bizottság az álláspontja kifejtésére. Sajátosnak tartja viszont, hogy az értekezéséről szóló elemzés eredményeiről először a sajtóból tájékozódhat.

A doktori bizottság többi tagjának szakvéleménye még nem ismert, amennyiben viszont hasonló megállapításra jutnak, mint a testület elnöke, a miniszternek minden bizonnyal távoznia kell posztjáról.

Anette Schavan 1980-ban szerzett doktori fokozatot a düsseldorfi Heinrich Heine egyetemen, értekezésében a személyiség és a lelkiismeret összefüggéseivel foglalkozott. A doktori cím az egyetlen egyetemi végzettsége, mert filozófia, katolikus teológia és neveléstudomány szakon végzett tanulmányait nem zárta le szakdolgozottal, hanem rögtön a doktori képzéssel folytatta tudományos pályafutását.

Az utóbbi időszakban több német politikust fosztottak meg doktori címétől. A legismertebb Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter, aki 2011-ben lemondásra kényszerült a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik