Tudomány

Szuperbaktériumok terjednek Kínában

A közegészségügy komoly kockázati tényezőjévé lépett elő Kínában az antibiotikum-rezisztencia, egyre több beteg érintett.

2010-ben több mint 270 ezer elkülönített baktériummintát gyűjtöttek be az ország 128 kórházából. Ezek vizsgálatából arra a következtetésre jutottak, hogy egyes baktériumok ellenálló képessége elérte a 80 százalékot, ami súlyos – és sürgősen megoldandó – probléma elé állította az egészségügyi szakembereket.

A Peking Egyetem klinikai farmakológiai intézetének vezetője, a kutatásban részt vett Lu Jüan a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, hogy Kínában a rezisztencia aránya magasabb, mint más országokban, de egyelőre semmiféle hatékony intézkedés nem született ennek ellensúlyozására.

Az antibiotikumok klinikai használata már több mint hetvenéves múltra tekint vissza és a szerek milliók életét mentették meg – ugyanakkor olyan új, szívós törzsek kialakulását segítették elő, amelyek a gyógyszerek hatása ellenére képesek tovább élni és szaporodni. A kínai szakértő szerint ennek oka elsősorban az antibiotikumok helytelen, téves használata.

Kína és az Európai Unió ezekben a napokban indította útjára közös projektjét, amelynek célja épp az e területen folytatandó együttes kutatás, a “globális probléma” kezelésének elősegítése. Ez alkalomból John Dall, az Európai Bizottság tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában több mint 25 ezer ember halt már meg, mert kezelésükkor az alkalmazott gyógyszerek hatástalannak bizonyultak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik