Nagyvilág

Kannibalizmustól tartottak a chilei bányászok

A kannibalizmustól való félelemről, megosztottságról és vitákról beszélt a 33 bányász egyike a Guardian című brit lapnak adott exkluzív interjúban. Richard Villaroel beszámolójából kiderül, hogy a média által az egységről és szolidaritásról festett rózsaszín kép nem felel meg a valóságnak.

A chilei bányászok történetének sötétebb oldalára is rávilágít az a lapinterjú, amelyet Richard Villaroel adott a The Guardiannek. A kormány a szolidaritás példájának kiáltotta ki őket, de az igazság nem ilyen egyszerű. Villaroel a hivatalos verziónál sokkal drámaibb képet fest a bányászok mélyben uralkodó lelkiállapotáról. A 23 éves műszerész szerint a hangulat a teljes kétségbeesés és megosztottság, valamint az eufória és az egység között ingadozott. Az első 17 nap volt a legszörnyűbb – mondta, arra az időszakra utalva, amikor az augusztus 5-ei bányaomlás után nem érkezett a felszínről jel arra, hogy megtalálták őket és a segítségükre sietnek. Magányos, hosszú éhhalálra készültünk, voltak olyan kétségbeesettek közöttünk, akik bemásztak az ágyukba és ki sem keltek.

Az omlás után vezetőnk, Urzúa segítségével rögtön feltérképeztük, hogy mit tehetünk. Világossá vált, hogy nincs kiút. Megbeszéltük, hogy mit tehetünk és mit nem. Összegyűltünk és döntöttünk az étel elosztásáról. Mindenki egyetértett abban, hogy egyenlően osztjuk el azt a szűkös készletet, amink van. Minden 24 órában egy falat tonhalkonzerv jutott. 12 kilót fogytam – mondta. Mozogtunk, dolgoztunk, de nem vettünk magunkhoz energiát. Valaki úgy fogalmazott, hogy kannibalizmus folyik, a testünk kezdi megenni saját magát. A valódi kannibalizmus kérdése tabu volt, valószínűleg mindenkit aggasztott, de nem beszéltünk róla – mondta. Amikor megtaláltak minket, a hangulat megváltozott és a kannibalizmus lehetősége viccek tárgyává vált.

A víz, amit a bányában meginni kényszerültek, szennyezett volt. Rossz íze volt, tele volt olajjal, ami a gépekből jött, de meg kellett innunk – mondta. Urzúának, a csoport vezetőjének az volt a filozófiája, hogy a sorsunkat el kell fogadni. Minden nap elmondta nekünk, hogy legyen erőnk. Azt mondta, hogy ha megtalálnak, akkor az a sorsunk, ha nem, akkor az volt számunkra megírva. A felszín olyan távol volt, hogy nem volt semmi remény. Az erő magától jött, soha nem imádkoztam előtte, de akkor megtanultam imádkozni, hogy közelebb kerüljek Istenhez – mondta.

Amikor a fúrófej áttört és elérte a menedékhelyet, olyan eufória uralkodott el rajtunk, hogy nem tudtunk gondolkodni. Elkezdtük énekelni a himnuszt olyan érzelmekkel, mint még soha – meséli Villaroel.

Elmondása szerint amikor megtudták, hogy kiszabadulhatnak, „vérszerződést” kötöttek, hogy nem árulnak el mindent a külvilágnak, ami a bánya mélyén történet. Erre utal Dario Segovia egy kijelentése is, amit a múlt héten még a föld alatt, egy a rokonokkal való videó-konferencián mondott. Ami a bányában történt, az a bányában is marad – jelentette ki.
A 33 bányász megfogadta, hogy nem árulnak el mindent, ami lent történt (fotó: MTI)

A 33 bányász megfogadta, hogy nem árulnak el mindent, ami lent történt (fotó: MTI)

A titkok egyike a megosztottság lehetett, amely a bányászokat három különböző csoportra szakította. Ennek jelei már a bányászok által felküldött első videofelvételen is megfigyelhetők voltak. A 33 helyett csak 28-an szerepelnek a felvételen. Később, amikor a rokonok minden bányásznak saját kamerát küldtek le, Villaroel egyike volt azoknak, akik visszaküldték a készüléket. A fiú apja szerint Villaroel és több társa felháborítónak tartotta azt a nagyképűséget, ahogyan a legtöbb bányász a kamerába beszélt és ahogyan jellemezte a lenti viszonyokat.

Egy másik bányász, Osman Araya szintén konfliktusokról számolt be bátyjának. A társaság Osman szerint is három csoportra oszlott, akik a terület és munkamegosztás miatt kerültek összetűzésbe. Daniel Sanderson, a bányász, aki pár órával az omlás előtt fejezte be műszakját és a tragédia idején már a felszínen volt, arról számolt be, hogy az egyik levélben, amelyet valamelyik bányásztól kapott, tettlegességig fajuló harcokról volt szó. Arra kérdésre, hogy min tört ki a vita, Sanderson így válaszolt: „Ezt nem árulhatom el, az egyezség része.”

Az, hogy az egyezség mennyire lesz tartós, nemsokára kiderül, mivel a 33 bányász állítólag megegyezett abban, egyenlő mértékben osztoznak minden bevételen, amely történetük megfilmesítéséből, megírásából vagy más médiaszereplésükből származik. A Guardian szerint ugyanakkor nagy a kísértés arra, hogy egyéni szerződések is köttessenek, egyesek ugyanis, mint például a csoport vezetője, Urzúa, és Mario Sepúlveda, akit csak „showmanként” emlegetnek, máris többet szerepel a médiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik