| A világ vezető cégei, 2000. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nagyhatalmú elnöke már 1996-ban az “irracionális bőségtől” óvta a gazdaságot. A kijelentést az Egyesült Államok legújabb kori gazdasági virágzásának félidejében sokan amolyan túlzott óvatosságként kezelték, ma azonban, a mámort követő kijózanodás időszakában, egyre többen idézik vissza az elnök akkori szavait.
A világ sokáig csodálta az amerikai gazdaság szárnyalását. Az inflációmentes növekedés – amiben Greenspan elévülhetetlen érdemeket szerzett – a világgazdaság etalonjának számított, az Egyesült Államokba az évtized második felében minden addiginál több tőke áramlott, a dollár kurzusa újabb és újabb rekordokat döntött.
A gazdasági és társadalmi feltételek sajátos elegye rejlett az imponáló tengerentúli eredmények mögött. Az internet elterjedése révén életre hívott Új Gazdaság a tőkeberuházások minden eddiginél hatékonyabb megtérülését tette lehetővé, a korábbi magas népszaporulat (az úgynevezett baby-boom) nyomán felnőtt generáció befektetései pedig táplálták az új gazdasági modell működését. Arról már megoszlottak a vélemények, hogy a gazdaságpolitikai feltételeket a reagani neoliberális gazdaságpolitika gyümölcseinek beérése, vagy éppenséggel a Clinton-kormányzat új baloldali gazdaságpolitikája szavatolta – az amerikai gazdaság működésének kiválóságát azonban minden mértékadó elemző elismerte.
A tavalyi esztendő második negyedévében a gazdasági növekedés a tengerentúlon még a 6 százalékos magasságot ostromolta, “félidőben” pedig úgy tűnt, hogy olyan kedvezőtlen jelenségeket is könnyűszerrel semlegesíteni lehet, mint a nyersolaj világpiaci árának gyors emelkedése. Ha lesz is ciklikus visszaesés – mondták abban az időben sokan – sima “földet éréssel” és gyors talpra állással lehet számolni. A 2000 első félévi rózsaszínű képhez az is hozzátartozott, hogy az ázsiai konjunktúra is beindulni látszott, azaz valószínűsíthető volt, hogy a feltörekvő piacok végre túllendülnek az 1997 és 1999 között tapasztalt válságjelenségeken.
A gazdasági fellendülés okozta mámort aztán a harmadik negyedévtől a kijózanodás hónapjai követték. Az amerikai technológiai cégek tőzsdéje, a Nasdaq – nyomában a világ többi tőzsdeindexével – zuhanórepülésbe kezdett, ami a tőkeszegény vállalkozásokat egymás után küldte padlóra. A makrogazdasági mutatók hamar visszaigazolták, hogy az Új Gazdaság modellje is törékeny: a harmadik negyedévben a GDP-bővülés a tengerentúlon már alig haladta meg a 2 százalékot. Az év utolsó negyedében aztán a növekedési ütem az azt megelőző 5 esztendő legalacsonyabb rátáját produkálta: 1,4 százalékot. Recesszió – azaz éves szinten számolt visszaesés – ugyan tavaly nem volt, a növekedés erőteljes lefékeződését azonban a cégek jelentős része igazi válságként élte meg.
A lassulást végső soron a hitelexpanzió révén túlfeszített gazdaság buborékeffektusa váltotta ki. Elsősorban a kevés tőkével rendelkező, viszonylag kis forgalmat bonyolító, de nagy piaci értékű társaságokat érte sokkszerűen az dotcom-lufi kidurranása. A korábban nyilvános részvénykibocsátások (IPO) révén könnyen tőkét szerző és a hiteleket számolatlanul habzsoló vállalkozások közül 2000 második felétől sokan padlót fogtak, fel kellett adniuk a versenyt, vagy jobb esetben menedéket keresniük egy-egy tradicionálisabb iparág cégeinek védőernyője alatt.
Hirtelenjében rosszul kezdett menni a hardver- és szoftveróriásoknak, továbbá a távközlési cégeknek is. Az Új Gazdaság egyik emblematikus cége, az Intel például 2000 májusában még a világ 2. legértékesebb társasága volt, 417 milliárd dolláros piaci kapitalizációval. A Pentium csipet gyártó cég egy évvel később értékének több mint felét veszítette el, és a Morgan Stanley Capital International rangsorában a 13. helyre csúszott vissza. Hasonló traumán ment keresztül a Cisco, a Lucent Technologies vagy az Oracle. Nem kímélte a dotcom-lufi kidurranása a hagyományosabb távközlési cégeket sem. Európa legértékesebb vállalata 2000-ben még a finn Nokia volt, egy esztendővel később aztán a globális rangsorban – a tavalyi 9. pozíció után – csak a 20. hely jutott neki.
Az egykori monopóliumok is csak kapkodták a fejüket: a Deutsche Telekom és a France Télécom alaposan veszített értékéből. A nagyobb technológiai cégek közül az egyetlen kakukktojásnak a Microsoft bizonyult, amely 2000 folyamán 60 százalékkal növelte piaci kapitalizációját, és a 4. helyről a 2. pozícióba küzdötte fel magát. Utóbbi esetben azonban speciális okokat kell keresni: a vállalat – csak a bankokhoz hasonlítható – óriási pénzügyi tartalékokkal rendelkezik.
Az egyetlen biztos pontnak a General Electric (GE) bizonyult, amely megőrizte világelsőségét. Nem véletlen, hogy a globális rangsor élén egy, az internet nyújtotta előnyöket ugyan kihasználó, de alapvetően mégis a Régi Gazdasághoz tartozó társaság áll. A GE mellett olyan nagy múltú és a hagyományos iparágakban tevékenykedő cégek is nyertek az általános lassulás idején, mint a Pfizer, a Shell, az Unilever vagy a Philip Morris.
A feje tetejére fordított világgazdaság a korrekció révén ismét lábra állt. A nagyobb forgalmú és tőkeerejű cégek piaci értéke is növekedett, a hagyományos közgazdasági kategóriák – mint az árbevétel, a profit, a hozzáadott érték – ismét döntő szerepet kezdtek játszani a vállalati érték alakulásában. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az Új Gazdaság megszűnt volna létezni; vívmányai, mindenekelőtt az internet nyújtotta hatékonysági előnyök, beépülnek a Régi Gazdaságba.
A fordulat éve volt 2000. abból a szempontból is, hogy az amerikai gazdaság megtorpanása átmeneti előnyhöz juttatta Európát. Az éves GDP-növekedés 1991 óta az öreg kontinensen először volt magasabb, mint az Újvilágban. A merevebb munkaerő-piacú, technológiailag kevésbé fejlett Európa időlegesen átvette a világgazdasági vezető szerepet. Ennek egyik jele, hogy a közös valuta, az euró árfolyama – az októberi abszolút mélypont után – a dollárhoz képest már az év végéig is valamelyest visszanyert értékéből.
De éppen a strukturális okok és a sokszor széthúzó tagállami érdekek miatt Európában a gazdasági kilátások középtávon valamivel rosszabbak, mint a ciklikus megtorpanás után várhatóan ismét gyorsuló Egyesült Államokban.
A TOP 200 lapzártájának időpontjában legalábbis így látszott. Az Amerika ellen elkövetett terrortámadás azonban mindent egycsapásra zárójelbe tett. A döbbenet és a gyász csendje után a fejlett világ gazdasági elemzői a konjunktúrakilátásokat is latolgatni kezdték. Az Egyesült Államok – és nyomában a világgazdaság – a szörnyű pusztítás miatt a gyors kilábalás helyett aligha kerülheti el a recessziót.
