Nem csak Barack Obama írt történelmet azzal, hogy az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke lett. Minden korábbinál több afroamerikai képviselőt választottak be az ötven állam törvényhozásába.
Fekete politikus áll a kaliforniai és a coloradói alsóház élén, illetve vezeti a coloradói szenátust. Afroamerikai a New York-i, valamint a nevadai szenátus többségi frakciójának vezetője. Az Egyesült Államokban szövetségi állami törvényhozásaiban idén már 628 afroamerikai képviselő ül, számuk 1981-ben még csak 401 volt.
Ezek a fekete politikusok nem faji alapon működnek, a választók széles tömegei támogatják őket, sokan közülük ahhoz az áttörést hozó nemzedéknek tartoznak, amelynek Obama is tagja – mutatott rá Gwen Ifill, a PBS közszolgálati tévé kommentátora.
Obama tavalyi elnökválasztási kampánya viszont nem serkentett több afroamerikait arra, hogy versenybe szálljon valamely szövetségi kongresszusbeli mandátumért. A fekete pályázók száma 56 volt, ez kevesebb, mint 2004-ben vagy 2000-ben.
Karen Bass, a kaliforniai alsóház elnöke az első fekete nő, aki ilyen pozíciót ért el. Coloradóban első ízben vezeti az alsó- és felsőházat is afroamerikai politikus.
Bass meggyőződése szerint Obama reményt és biztatást ad az esetleges fekete jelölteknek, az új generáció számára már nem jelent különlegességet a fekete képviselők megválasztása. “Elnöksége megmutatja az embereknek, hogy sikeresek tudunk lenni a legmagasabb kormányzati pozíciókban” – mondta a 40 éves Terrance Carroll, aki ügyvédből lett a coloradói alsóház elnöke.