A hétvégén is folytatódtak a nyugati sajtóban a találgatások: küszöbön áll-e Irán amerikai megtámadása, vagy inkább egy bonyolult politikai-diplomáciai játszmának vagyunk tanúi. Az amerikai adminisztráció úgy tűnik kezdi belátni, hogy egy újabb háborúnak mind a térségben, mind pedig globálisan kataszrofális hatásai lennének.
Kemény szankciók
Egyelőre két dolog biztos az elmúlt napok fejleményei és az azokat értelmező híradások alapján. Az egyik: az Egyesült Államok a múlt héten az 1979-es iszlám forradalmat követően a legkeményebb gazdasági szankciókat vezette be konkrétan megnevezett iráni bankok, valamint a Forradalmi Gárda ellen (amely a legkényesebb katonai és biztonsági megbízások mellett egyes hírek szerint az ország gazdaságának egyharmadát is ellenőrzi). A szankciók olyan vállalatokra és pénzintézetekre vonatkoznak, amelyek üzletelnek vagy üzletelni kívánnak a megnevezett iráni érdekeltségekkel.
Néhány európai vezető bank már jelezte, hogy vagy megszakította kapcsolatait Iránnal, vagy fontolgatja azt. Iránban régóta gondok vannak a belső energiaellátással, miután mindent (elsősorban olajat és földgázt) exportál. Így elképzelhető, hogy a lakosság a szankciókat nem fogja ténylegesen megérezni. Elemzők szerint a lépés érzékenyen érinti Teheránt, de nem végzetesen.
Ahmadinezsád iráni elnök – nukleáris versenyt indít el? (Fotó: MTI)
Az amerikaiak még nem készültek fel
A másik biztos pont egy esetleges iráni háborúval kapcsolatban az, hogy noha több kiszivárogtatott hír szerint is hónapok óta folyik a Pentagonban a légicsapások s azokkal párhuzamosan folytatandó hadműveletek tervezése, a hadseregnek, s azon belül is különösen a légierőnek még jó néhány hónapra van szüksége egyes új fegyverek tesztelésére és legyártatására.
Az egyik ilyen, kulcsfontosságúnak tekintett fegyver a B2-es repülégépekre szerelhető óriás bunker-bomba, amelynek hadrendbe állítására nemrég kér a védelmi minisztérium további 88 millió dollárt a kongresszustól.
—-Támadni vagy nem támadni?—-
A The Sunday Times a kérdéssel foglalkozó nagy összefoglaló cikkében csoportosította a pro- és kontra érveket a háborúval kapcsolatban.
Irán bombázása mellett a lap szerint az szól, hogy Izraelt meg kell védeni egy potenciális nukleáris támadástól. A másik érv szerint egy „piszkos” radioaktív bomba (amely különböző radioaktív anyagokat tartalmaz, így hatása kisebb, mint egy valódi atombombáé, de így is nagyon pusztító erejű) nyugati nagyvárosok elleni bevetésének kockázatát kell kiküszöbölni. De az indoklás szerint azért is célszerű lenne megtámadni Iránt, hogy egyrészt visszavessék annak nagy hatáskörű nukleáris robbanófejjel ellátott rakétaprogramját, másrészt megakadályozzák Teheránt, hogy megfenyegesse vagy megtámadja szunnita többségű szomszédait. Végül pedig egy sikeres háború rezsimváltozáshoz, egy Nyugat-barát kormány hatalomra kerüléséhez vezethet.
Ezzel szemben – a lap felsorolása szerint – a háború ellen szól, hogy az csupán néhány évre vetheti vissza Irán nukleáris programját, ráadásul a támadás Izrael és a Nyugat elleni attakokhoz vezetnének (elsősorban a Hezbollah részéről). Nyomós érv az is, hogy az olajárak 100 dollár/hordó fölé mennének, mely egy új globális gazdasági válságot generálna. Mindezeken túl egy háború tovább destabilizálná Irakot és a régiót, tovább erősítené az Amerika-ellenességet világszerte, és új fundamentalista aktivisták és terroristák generációit hozná létre.
A valódi veszély a nukleáris fegyverkezés
Ezek az érvek külön-külön és együttesen is megállnak. Ám az igazi veszélyt az jelentené, ha Irán elérné a nukleáris küszöböt (azaz bármikor képes atomfegyvert legyártani). Ezzel ugyanis a régióban elindulna a nukleáris fegyverkezési verseny. Régi probléma ebben az övezetben, hogy túl sok a regionális hegemón szerepére igényt tartó állam. Ráadásul a térség államaira jellemző a tömegpusztító fegyverek halmozása (elég csak Szíriát említeni, mely még a szovjet időkben a legnagyobb vegyi fegyver készletetet halmozta fel).
Ha Irán nukleáris hatalommá válik, miért ne jelentene be hasonló igényt Törökország, Szíria, Szaúd-Arábia vagy akár Egyiptom is? A hatalmi egyensúly felborulna, s visszaállításához nem szükséges olyan nukleáris programba fogni mint azt Irán teszi. A nemzetközi illegális fegyverkereskedelem nem ismer lehetetlent: ha kereslet mutatkozik atomfegyverek iránt, előbb-utóbb megjelenik a kínálat is. (Azt egyébként fontos hangsúlyozni, hogy az irániaknak valóban joguk van a békés célokra használható atomenergiához, ennek kivitelezésével és a retorikával van gond.)
Egy ilyen forgatókönyv esetében jelentősen megnőne a baleset, a félreértések, a hibás kalkulációk, a túlreagálás lehetősége. A földrajzi távolság a jövő regionális új, potenciális nukleári hatalmai között túl csekély ahhoz, hogy amerikai-orosz mintára „forró vonalat” lehetne létrehozni.
(A szerző az ELTE Politikatudományi Intézet egyetemi tanára)
