Iránban egyre többen fogalmaznak meg kritikát az ország nukleráis programját illetően, és az elnök hevesen próbálja elhallgattatni ezeket a hangokat.
Az elnök egyre nagyobb személyes kontrollt próbál gyakorolni a nukleáris prorgam felett, ennek érdekében a közelmúltban leváltotta Ali Laridzsánit, az ország nukleráis főtárgyalóját, és helyébe bizalmasát, Hasan Rowhanit helyezte. A lépés a legelszántabb konzervatív politkusok körében is felháborodást keltett – írja az AP híradása alapján a The New York Times.
Árulók a rendszer kritikusai
Ha bizonyos belső erők nem hagyják abba a nukleráis programmal kapcsolatos nyomásgyakorlást, akkor azzal leleplezik magukat az iráni nemzet előtt – fogalmazott az elnök diákok előtt a teheráni Tudományos és Ipari Egyetemen, hozzátéve, hogy mindenki áruló, aki feladja a nukleáris program végrehajtását.
Az elnök nem említett neveket, de Irán egyik legbefolyásosabb politikusa és egyházi vezetője, a néhai elnök Akbar Hashemi Rasfanjani múlt héten burkolt kritikát fogalmazott meg amikor úgy nyilatkozott, hogy „a politikusoknak el kell kerülniük az éretlenséget és nem szabad bajt hozniuk az emberekre.”
Politikájának kritikusairól az elnök azt állította, hogy információt szolgáltatnak ki az ellenségnek az uralkodó rendszer köreiből. Az elnök szerint hangfelvételek kerültek elő, melyeken valaki azt mondja az ellenségnek: „miért adnátok fel? Fokozzátok a nyomásgyakorlást addig, amíg fel nem adják..”
Nő a politikai nyomás
Ahmadinezsád elmondta, hogy egy személyt már le is tartóztattak kémkedés vádjával. Az AP hírügynökség szerint a jelek arra engednek következteni, hogy az illető Hossein Mousavian lehet, aki Raszfandzsani szövetségese, és az ország nukleráis főtárgyalója volt az előző elnök, a reformista Khatami idején.
A brit miniszterelnök, Gordon Brown hétfőn ismét újabb Irán elleni szankciók kivetését követelte, melyek főleg Irán olaj-és gáziparát érintené. Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök szintén a szankciók mellett áll és Oroszország és Kína bevonását szeretné elérni a nyomásgyakorlás érdekében.
Fel kell készülnünk arra, hogy végrehajtsuk küldetésünket a világban – adta hírül az Irna hírügynökség az elnök jövőre vonatkozó szavait. Először meg kell határoznunk geopolitikai lehetőségeinket és aztén fel kell készülnünk a következő lépésre – mondta. Az elnök szerint az ország belső ellenségei megpróbálják letéríteni őt a helyes útról és arra buzdítják, hogy adja fel az országot megillető jogokat, de ő továbbra is kitart a nukleáris program mellett.