Szórakozás

Demcsák exe állítja, sose emelt kezet feleségére

A műsorvezető nemrég megjelent könyvében is beszámol exférje agresszivitásáról, ám a férfi most úgy döntött megszólal az ügyben.

Demcsák Zsuzsa ujjongva vált el, hiszen nagy erő kellett számára, hogy kilépjen bántalmazó férjével való házasságából. A műsorvezető már korábban is mesélt az átélt nehézségekről, néhány hete megjelent új könyvében pedig további részleteket is elárult.

Volt párja, József azonban megelégelte mindezt és nyilatkozott a Borsnak. A férfi azt állítja, hogy kapcsolatuk lezárását és válásukat a nyilvánosság kizárásával szerette volna rendezni, hogy megóvja két közös gyereküket, de a helyzet úgy alakult, hogy Zsuzsa és a közvélemény agresszív nőverőnek állította be. A vádakat természetesen elutasítja.

“Soha nem bántottam a volt feleségemet” – mondja Demcsák exférje, aki egy orvosi látlelettel igyekszik bizonyítani igazát. Az iratot 2012.augusztus 9-én keltezték, miután a Mokka műsorvezetője azt állította, hogy férje bántotta őt augusztus 8-án. A röntgenvizsgálatot azonban már augusztus 4-én elvégezték a dokumentum szerint.

A Bors Demcsák Zsuzsát is megkereste az említett látlelet ellentmondásossága miatt, de a tévés nem kívánt nyilatkozni a lapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik