Szórakozás

Rákkal műtötték Demcsák Zsuzsát

Az elmúlt években a rákkal is meg kellett küzdenie a TV2 műsorvezetőjének.

Demcsák Zsuzsa új önéletrajzi könyvében – amelyből az is kiderült, hogy átvilágítása miatt nem lett kormányszóvivő – megírja, hogy az elmúlt években a gyilkos kórral, a rákkal is farkasszemet kellett néznie, az eddigi csatákból győztesen került ki, a háború megnyeréséért azóta is küzd.

A Mokka műsorvezetőjét meg kellett műteni a kezdődő stádiumban diagnosztizált rosszindulatú elváltozás miatt. A Bors idézete szerint Zsuzsa az operáció után egy hónapig saját módszerekkel tette rendbe a testét és a lelkét, csak utána kért újabb vizsgálatokat.

“A szövettani eredményekkel kapcsolatban két hét múlva hívott fel az orvos. Hallottam a telefonban, ahogyan bontja fel a borítékot, amiben az eredmények voltak. Biztos voltam benne, hogy kiesik a kezemből a telefon, elájulok, nem bírom tartani magam, de éppen a kritikus pillanatban azt mondta: nem értem, hogyan lehetséges ez, de szerencsére minden a legnagyobb rendben van” – írja könyvében Demcsák, aki még mindig félévente jár kontrollra.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik