A jövő februárban induló képzésekre 5758-an összesen 12.169 jelentkezést adtak be a november 15-ei határidőig. A jelentkezők mintegy 80 százaléka mesterképzésre jelentkezett. Ez azt jelzi, hogy az alapképzésben végzők, végzettek, illetve részben a korábban főiskolai oklevelet szerzők egyre jobban kihasználják a keresztféléves jelentkezés lehetőségét.
A 2010. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban csak mesterképzésre és felsőfokú szakképzésre lehetett jelentkezni államilag támogatott finanszírozási formára.
A mesterképzésekre jelentkezők számára a felsőoktatási intézmények határozták meg a rangsorolási, pontozási szabályokat, így azt is, hogy tartanak-e felvételi vizsgát, illetve miként veszik figyelembe a korábbi tanulmányi eredményeket. A felvételi vizsgák 2009 decemberében és 2010. január elején lesznek.
Az adatfeldolgozás – és az esetleges hiánypótlás – után minden jelentkező regisztrációs levelet kap december 15-ig. Az esetleges hiánypótlásra, a jelentkezési határidőt követően megszerzett dokumentumok, igazolások beküldésére január 4-ig van lehetőség. A döntés a februárban induló képzésekre jelentkezőkről 2010. január 15-én várható.