Európának a világ legfejlettebb szociális tudás-piacgazdaságává kell válnia 2010-re – mondták ki négy éve Lisszabonban. Ez év márciusában – a bővítés előtt álló EU huszonöt országgal megrendezett tanácskozásán – viszont azt állapították meg: lemaradásban vagyunk. Hogy a világrészek gazdasági versenyében eredményesek legyünk, az leginkább az emberi erőforrás fejlesztésén múlik.
Hogy Európának sikerül-e megelőznie legnagyobb versenytársait, azaz Ázsiát és az Egyesült Államokat, attól is függ, az unióhoz az idén csatlakozott országok melyik irányba (vagy inkább milyen mértékben) mozdítják a hatékonysági mutatókat. Ezért széles körű nemzetközi érdeklődés kíséri a versenyszférában és közszolgálatban alkalmazottak képzését (és az ezzel kapcsolatos kutatásokat) már csak azért is, mert az EU szeretne „saját embereire” támaszkodni. Ám a kontinensnek nem csupán tradicionális konkurenseivel kell szembenéznie. Afrika, Dél-Amerika és India rétegtőkéje sem lebecsülendő, ezen országok növekvő befolyásával kell számolni a jövőben, ugyanakkor a folyamat kölcsönös: a felkapaszkodó térségekre irányuló térnyerés lehetősége is fennáll.
FigyelőNet – Felnőttképzés
Van-e kiút az állástalanságból? Hogyan találhatja meg a megfelelő munkahelyet? Milyen programok segítik az állás nélkül maradtakat? Érdemes-e váltani? Többek között ezekre a kérdésekre kaphat választ a FigyelőNet Felnőttképzés mellékletében. Állásajánlatok, hasznos tudnivalók, linkek és hírek egy témában, az NFI támogatásával.
Krisztián Béla, a Pécsi Tudományegyetem docense szerint az új európai tagországok szakképzési politikái jócskán eltérnek egymástól; nem lesz könnyű egységesíteni ezeket. „Már maguk a magyar szakképzési tartalmak is nehezen illeszthetők az európaiakhoz, ráadásul nem egységes az infrastrukturális állapot. Az elmúlt években nekünk is sikerült óvatos lépésekkel korszerűsíteni – tudásbázisokról, intelligenciaközpontokról hallani –, ugyanakkor vannak országrészeink, ahová a külföldi tőke talán soha nem jut el.”
A beolvadást megkönnyíti, hogy az Európa Tanács huszonkét képzési rendszert érintő irányelvet fogalmazott meg az úgynevezett Egységes Európai Szakképzési Térség megteremtése érdekében. A vonatkozó dokumentum szerint a rövid képzéseké a jövő, így például ideális esetben két-három év alatt lehet diplomát szerezni.
Az uniós álláspont szerint növelni szükséges a felsőoktatásban részt vevők arányát. Ez az ajánlás különös értelmet kap Magyarországon, ott, ahol a rendszerváltás előtti tömeges oktatás túlképzéshez vezetett, sőt a diplomák értékamortizálódásának veszélyét is előre vetítette. Dr. Krisztián Béla úgy véli, a magyar egyetemek a csatlakozással kerültek igazán versenyhelyzetbe. „Többé nincsenek határok, és nekünk magyaroknak nagyon sok tapasztalatunk van. Olyanok vagyunk, mint egy valós idejű demonstrációs labor: oktatás terén szinte mindent kipróbáltunk már, dicsőített módszerek egész sora váltotta egymást az elmúlt évtizedekben. Most jött el az idő, hogy kutatási és gyakorlati eredményeinket mások is hasznosíthassák.”
A prioritások
Az EU oktatáspolitikájának három legfontosabb prioritása: erősíteni a térség verseny- és innovációs képességét, fenntartani a társadalmi kohéziót, és markánssá tenni az európai polgár nevelését. Alapkövetelmény az élethosszig tartó tanulás (life-long learning) megvalósítása. Az unió azonban nem csupán általánosságban fogalmaz, előszeretettel fordítja le irányelveit világos cselekvési programokra.
Nincs tere a szubjektumnak sem: mint annyi más területen, az oktatás esetében is mérni kívánják a teljesítményt. Hogy egyértelmű legyen az elmaradásunk mértéke (és ezzel a felzárkózás esélye), indikátorok és mérőszámok bevezetését tervezik. Előbbiek az egyes országok képzési rendszerét minősítik, utóbbiak a kitűzött céloknak való megfelelést hivatottak számszerűsíteni. A mérőszámok meghatározásánál a képzési rendszerek gyenge pontjait veszik alapul. Ide számít az oktatásból kiesők száma, a nők alacsony részvételi aránya, az átlagképzettség alacsony szintje és a life-long learning korlátozott elterjedtsége.
Ami már működik
Az oktatás az unió területén a tagállamok belügye, mégis – a munkáltatók és a munkavállalók, valamint az adminisztráció közös érdeke miatt – komoly szándék érzékelhető a térségi képzések összehangolására. Nálunk 2005-ben várható az Egységes Európai Felsőoktatási Térséghez kapcsolódó felsőoktatási modell bevezetése, a munkaprogram felelőse az Oktatási Minisztérium. A Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja lefektette cselekvési alapelvek lényege az intézményi oktatási menedzsment kiépítése, szakképzés és munkaerőpiac viszonyának javítása, kompetencia alapú képzés bevezetése, a folyamat integrálása a regionális elképzelésekbe.Hazánk egyelőre ott tart, hogy „megágyazzon” az új szemléletnek. Már az fegyverténynek számít, hogy azok is felismerték az emberi erőforrás értékét, akik hagyományosan nem tartották feladatuknak annak fejlesztését. E téren főként a vállalati attitűdváltás tekinthető mérföldkőnek, hiszen ez az a szegmens, ahol egyrészt a szükséges tőke is adott a képzéshez, másrészt kézenfekvő a gazdasági és az oktatási célok párhuzamos volta.
„Jól megfigyelhető, hogy a kontinensen hálózatokban gondolkodnak” – mutat rá Németh Balázs. „Ezért jöhetett létre az Európai Egyetemi Szövetség, vagy – ha a rendszerszemléletet nemzeti szinten értelmezzük – Németországban a tanulást és a kutatást koordináló 73 régióközpont. Az egyetemek ugyanakkor nem alkalmasak rá, hogy egymagukban alkossanak hidat a képzési rendszer és a munkaerőpiac között; további együttműködésre van szükség az önkormányzatokkal, a szakszervezetekkel és a civil szférával. E nélkül marad a mai állapot, amiben a végzősök harmada talál szakképzettségének megfelelő állást. Kérdés persze, hogy egyetemeink akarnak-e változni, vagy továbbra is a konzervatív, akadémikus megközelítés marad jellemző.”
Krisztián Béla szerint oktatási rendszerünk kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy ráálljon a modern útra. „A hazai felnőttképzés rendelkezik az élethossziglani tanulás feltételeivel, és a vállalati körnek is megvan a lehetősége arra, hogy bővítse a munkaerő ismereteit. Ám bizonyos tekintetben nem beszélhetünk magyar felnőttoktatásról, amióta az európai felnőttképzés innovációjában naponta részt veszünk” –állapítja meg az egyetemi docens. A döntéshozóknak, illetve a képzésben részt vevő hazai intézményeknek tehát nem lehet gondjuk a fő irányok kijelölésével, csupán követniük kell a mutatott utat. Az ehhez szükséges újszerű szemlélet kialakítása viszont elengedhetetlen, de ami fontosabb: ez, mint minden tagország esetében, egyedül rajtunk múlik.
