Az érintettek májusban még néhány hétre tették az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által folyósítandó hitelről szóló megállapodás aláírását. A lap úgy tudja, a kormány az Európai Unióval egyeztet arról, hogy a kétmilliárdos munkahelymegtartó támogatás összeegyeztethető-e az állami támogatások tilalmával.
A “segélycsomag” kidolgozása során a dunaújvárosi acélipari társaság megmentése volt a cél. Az azóta bekövetkezett kedvező világgazdasági folyamatok azonban végül is eredményezhetik azt, hogy a Dunaferr – elsősorban a feltételek túlzott szigorúságára hivatkozva – végül is eltekint a hitel felvételétől.