Mint Samu Katalin, az áruház igazgatója elmondta, mintegy két hónapos üzemeltetés alatt több mint négyezerre emelkedett a törzsvásárlók száma. A zömében egyedi ruházati cikkeket forgalmazó nagyáruház külön kedveskedik a napokban névnapjukat ünneplő Erzsébeteknek és Katalinoknak, december 6-án Mikuláskor pedig igazi gyermeknapot tartanak az áruházban.
A napokban szokatlan cipőbemutatónak is helyt adott az áruház, Vágó Réka cipőtervező művész ezúttal nem csak bemutatta az általa tervezett – és hordható – remekműveket, hanem arra is vállalkozott, hogy a Skála Metró törzsvásárlóinak olyan cipőt tervez, amely pontosan illik egyéniségükhöz. Ha a modell tetszik az illetőnek, akár el is készíttetheti a személyre szabott lábbelit. Az igazgató szerint erre azért is szükség van, mert mára már kialakult egy olyan vásárlói réteg is, amely kizárólag a személyre szabott, kényelmes, modern és egyedi darabokat kívánja hordani, még akkor is, ha az ilyen ruházati termékek ára a luxus kategóriát is meghaladja.
![](https://24.hu/app/uploads/2024/07/azbej-tristan-320x180.png)
Miért Csád és miért Orbán Gáspár? – Tusványoson kérdeztük a külügyminisztérium államtitkárát
Tusványoson előadást tartott a külügyminisztérium államtitkára, Azbej Tristan, aki a Hungary Helps Program megvalósításáért is felel. Ez az az ügynökség aminek a kormány 817 millió forintot adott egy csádi központ létrehozására.