Az eset pikantériája, hogy azt a honlapot, amelyen ugyanezt a felhívást népszerűsítik, a Főpolgármesteri Hivatal postacímére jegyeztették be, de fiktív, csupa egyesből álló faxszámmal – olvasható a cikkben.
Még a Főpolgármesteri Hivatal falán is megjelentek a „négyes metró barátainak” plakátjai – hívta fel a figyelmet a lap, amely a felhívás szövegét is részletesen idézi.
Az idézetek szerint a „négyes metró barátai” otthonunk legnagyobb beruházásának tartják a négyes metrót, de hozzáteszik: „vannak olyanok, akik el akarják venni” az örömüket. Ők viszont hisznek abban, hogy „megérdemeljük ezt a négyes metrót”, és be akarják bizonyítani, hogy „akár az Európai Unió támogatása nélkül is meg tudjuk építeni” a földalattit.
A Népszabadság érdeklődésére a Városháza tudatta: nincs köze a kezdeményezéshez. A lap szerint a hivatalban úgy vélik, médiahackről – hitelesnek tűnő, de valótlan, a sajtó számára előkészített történetről – lehet szó.
Kamionokkal tüntetnek a fuvarosok Budapesten, az M3-as és az M0-s autópályán is jelentős a torlódás
A megemelni tervezett útdíjak ellen tiltakoznak.
