Üzleti tippek

Az okosabbak távmunkával mentik a menthetőt

A válság kikényszeríti, az e-iroda viszont ösztönzi a szemléletváltást. Megéri elengedni a dolgozó kezét.

Magyarországon még mindig gyermekcipőben jár a 8-4-ig beosztástól markánsan eltérő úgynevezett atipikus foglalkoztatás, így a távmunka is. A HR-szakértők viszont már 2009 táján emlegették, hogy a társaságok számára reális menekülő út lehet, ha a munkatársak részben vagy teljesen otthonról dolgoznak. Látványos áttörés még nem történt, de a válság felgyorsította a folyamatot, amely alól ma már az internet és az okostelefonok világában a technikai akadály sem lehet kibúvó. Ezt igazolja a DataLogic Kft. InnoMax-díjas fejlesztése is.

Irodabérlés, mint felesleges pénzkidobás?

Az informatikai cég ügyvezetője szerint a költségek megvágásánál érdemes a vállalkozásnak végiggondolnia, hogy irodabérlés nélkül vagy kisebb irodával is működőképesek-e. Természetesen ez függ a tevékenységi körtől is, de ha nincs állandó, az összes munkatársat befogadni képes iroda, akkor nagyon sok fix költséget lehet megtakarítani – említett egy nem éppen szokványos érvet Oláh Sándor, a DataLogic Kft. ügyvezetője.


Fotó: Shutterstock

A főnöknek is 24 órából áll a nap

A cégvezetőknél az „akkor dolgoznak, ha látom” hozzáállás a vállalatirányításban is érik már a szemléletváltás. A kis- és közepes vállalkozások gyakori „gyermekbetegsége”, hogy a tulajdonos mindent szeretne egy kézben tartani, de bizonyos cégméret után ez már fizikai képtelenség. Hatványozottan igaz ez, ha a döntések, belső folyamatok nincsenek megfelelően rögzítve. Az e-iroda viszont ezekben is segíthet a kisebbeknek.

„A TVIR (teljes vállalatirányítási rendszer) virtuális irodai megoldását kifejezetten a kkv-k számára fejlesztettük ki. Olyan vállalkozások részére, amelyek hatékonyabban szeretnének működni, felhasználva a legmodernebb technológiával támogatott munkavégzést. A program felhő alapon is követheti a munkafolyamatokat, így mindez bárhonnan elérhető” – összegezte a nyertes projekt részleteit az InnoMax Klub rendezvényén Oláh Sándor.

A virtuális iroda nemcsak a folyamatvezérlésben, a feladatkiosztásban és a dokumentumtár frissítésében hatékony segítség, hanem a belső kommunikáció, a tervezéstámogatás, a kontrolling és az ellenőrzés területén is egyszerűsíti a munkát. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogyha a vezetőség meghoz egy döntést, akkor azt a programban való rögzítés után azonnal látják a menedzserek is. Vagy például az integrált rendszerben könnyen nyomon követhető a kollégák leterheltsége, és az is, hogy ki milyen folyamatokban vesz részt, hol tartanak a projektek, hol van a szűk keresztmetszet az erőforrásokban vagy az alvállalkozói oldalon.

Üzlet a felhők felett
A virtuális iroda nem igényel külön beruházást. A felhőalapú szolgáltatás az Invitel szerveiről működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik