Bár lehet, hogy az útikönyveknek van igazuk, és magyar többségű a Maros partján elterülő város, ne lepődjön meg senki, hogy ritkán hall ismerős szavakat az utcán. Elsősorban azért van ez így – mondták helyi ismerőseink -, mert ha néhány helybeli találkozik, és közülük akárcsak egyvalaki is kizárólag románul beszél, automatikusan mindenki erre a nyelvre vált át. 
Nagyobb közösségekben, tehát a népünnepélyeken (ott jártunkkor éppen a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozata zajlott) vagy a piacon általában a román hangzik fel a legtöbbször. A rendezvényeken egyébként elkülönülnek egymástól a magyarok és a románok, jellemző, hogy külön szektorban ült a vár udvarán az egyik és a másik csoport.
Persze vannak kiskocsmák, ahol egymás között csak magyarul folyik a beszélgetés: a közkeletű elnevezéssel csak “Ildi bárnak” nevezett vendéglátóipari egység (amely Marosvásárhely központjától pár lépésre található) volt az egyetlen hely kilencnapos utunk alkalmával, ahol eleve magyarul szólítottak meg a kiszolgálók, illetve a vendégek bennünket
A nevezetességekről…
Marosvásárhely nem túlzottan régi város: összehasonlítva a többi erdélyi településsel, viszonylag későn, az érett középkorban indult fejlődésnek az akkor még Székelyvásárhelyként emlegetett település.
Királynak érezheti magát
Marosvásárhely – és egész Románia – elég olcsónak tűnik a forint és a lei árfolyamváltozása következtében. Marosvásárhely egyik végéből a másikba 100 forintnak megfelelő összegért taxiztunk át, míg az élelmiszerek is rendkívül olcsók voltak. A könyvek is szinte fillérekbe kerülnek, kisebb kiadványok 120 forintért is kaphatók már.
Marosvásárhely egyik legfőbb nevezetessége a vár, amely ma is kedvelt turisztikai célpont. Itt rendezik meg részben a Marosvásárhelyi Napokat is, amelyek koncertekkel, kiállítással (ez a főtéren, a Rózsák terén, vagyis a Piata Trandafiriloron is zajlik), vásárral idézi a búcsúk hangulatát.
A várban rendezett koncerten például a magyar Baby Sistersnek megfelelő román lánycsapat énekelt, sajnos a hangosítás olyan gyenge volt, hogy esztétikai elemzést nem tudunk nyújtani a két társulat közti különbségekről (A vásáron egyébként lehetett kapni Romania feliratú prios pénztárcát, továbbá olyan piros szívecske alakú, I love You jelszóval ékített öngyújtót, amelynek meggyújtásakor apró piros lámpácskák kezdtek villódzani…)
A vár igen monumentális építmény, hét bástyája már többszöri újjáépítés eredményeként látható a mai formájában. A XV-XVII. század óta többször is átalakult komplexum, pontosabban a vártemplom erődítését ecsedi Báthori István kezdte meg 1492-ben. (Ő nem azonos azzal a Báthory Istvánnal, aki később erdélyi fejedelem és lengyel király lett.) Valódi vár 1605-ben lett ebből, miután Basta német zsoldosvezér csapatai feldúlták a várost. A várat 1658-ban a törökök is elfoglalták, így Erdély hanyatlását, a félig-meddig önálló államalakulat bukását közvetlenül is megtapasztalhatták az itt élők.
Ami a város egyéb nevezetességeit illeti, feltétlenül meg kell említenünk a centrumban álló, és Bernády György által építtetett Kultúrpalotát (Művelődési palotát), amelynek homlokzatán még magyar nyelvű feliratok is olvashatók, a Körösfői-Kriesch Aladár rajzai alapján készített mozaiklapok mellett
Magyar kultúrát ápolók hada
A Teleki Téka szintén igen nevezetes: a könyvtárat 1802-ben létesítette báró Teleki Sámuel, Erdély kancellárja. A több mint 40 ezer kötetes bibliotéka több ősnyomtatványt (például Galeotto: De homine című művét) őriz, és térképei is igen híresek.
Az iskolák, egyetemek közül meg kell említenünk a Bolyai Líceumot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet és a Színművészeti Akadémiát. Egyébként a színháznak itt magyar és román tagozata is működik.
Élményfürdő is van a közelben
Nem messze a Maros fő ágától, a Ceausescu-rendszer bukása óta bekövetkezett legnagyobb városfejlesztési akció valósult meg. A Week Endnek nevezett vízitelepen óriáscsúszda, röplabda-, lábtengó-, kézilabda és más sportpályák várják a pihenni vágyókat. Igaz, azért nem minden tökéletes: a nyilvános illemhelyeket mintha kihagyták volna a tervezők – enyhén szólva is ammónia-illat terjengett a telepen, amikor az esti órákban arra sétáltunk…
