Egyre több embernél jelentkeznek allergiás tünetek, főképpen orrfolyás és tüsszögés – mondta el az InfoRádiónak Nékám Kristóf allergológus. A szakember szerint ennek az az oka, hogy a pollenspektrum megváltozott az utóbbi időben.
Emelkedett az olyan betegek száma, akiknél már jelentkeztek az allergiás tünetek. Érdekes módon nagyon sok olyan páciens van, akinek a szembántalmai – viszketés, könnyezés, kivörösödés, gyulladás – rosszabbak lettek az elmúlt évinél. Emellett orrfolyás, tüsszögés is gyötrik őket – részletezte az allergológus.
Ennek az az oka, hogy a pollenspektrum megváltozott az utóbbi időben. A fák már lassan elvirágzanak, megjelennek viszont a fűpollenek és a csalán is, ami a koranyári gyomok közé tartozik. Nagyon sok embernek azért okoz ez problémát, mert bár a parlagfű hatását sokan ismerik, a pázsitfüvek pollenszáma megközelítően ugyanekkora – fejtette ki.
Allergiás tünetek előjöhetnek egyik napról a másikra, hiszen meleg idő volt, néhány napon esett is az eső. És ha már ezek a tünetek felépülnek, akkor nagyon nehezen akarnak elmúlni – figyelmeztetett Nékám Kristóf.