Az üzletben 199 euróért megvásárolható kék színű kasmír felsőt a világbajnoki bronzérmes német válogatott szakvezetője saját maga adta át a tekintélyes summát, egymillió eurót (273 millió forintot) felajánló MetroGroup nevű cég igazgatójának.
Löw, akit a Guardian című brit lap az év 20 legjobban öltözött személyisége közé sorolt, ebben a kék pulóverben ült a kispadon többek között az angolok felett aratott 4-1-es nyolcaddöndős siker, illetve az argentinok elleni, 4-0-ás negyeddöntős győzelem során.
A hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére szervezett esten 15 millió euró (4 milliárd forint) gyűlt össze, ebből 750 ezret Vlagyimir Klicsko profi bokszvilágbajnok ajánlott fel.
Riesch, Vettel és a Nationalelf a legjobb
A vancouveri téli olimpián kétszeres aranyérmes alpesi síző Maria Riesch, a Forma-1-ben diadalmaskodó Sebastian Vettel és a labdarúgó-válogatott lett a 2010-es esztendő legjobbja Németországban. A győztesekről mintegy 1500 sportújságíró döntött, a díjakat pedig vasárnap este, Baden-Badenben adták át.