“Mindkét csapat számára olyan lesz ez, mint egy háború” – fogalmazott a hétfő esti, Kamerun elleni hosszabbításos negyeddöntő után Hajnal Tamás dortmundi játékostársa. Az algériaiak ugyanakkor megpróbálják tompítani a mérkőzés jelentőségét: “Csak a sport uralkodhat a pályán, semmi más” – mondta Rabah Saadane edző.
A két ország válogatottját barátinak egyáltalán nem mondható szálak fűzik egymáshoz, különösen azt követően, hogy az algériaiak novemberben éppen az egyiptomiakat legyőzve jutottak ki az idei, dél-afrikai világbajnokságra.
Előbb ugyan Egyiptom 2-0-ra nyert Kairóban (a vendégek azt állították, hogy a hazai szurkolók megfélemlítették őket, a buszukat megdobálták, több futballista megsérült), négy nappal később azonban – a semleges helyszínen rendezett rájátszásban – 1-0-ra a rivális győzött, megváltva ezzel a dél-afrikai jegyet.
A döntő csata után mindkét országban összetűzések voltak: algériai drukkerek egyiptomiakat sebeztek meg, a kairói algériai nagykövetség előtt pedig 2500-an tüntettek. Az ügy odáig fajult, hogy Egyiptom időlegesen hazarendelte Algériába delegált nagykövetét.
A kontinenstorna másik elődöntőjében Ghána mérkőzik Nigériával, szintén csütörtökön.