Novák Erik, a rendezvény szervezője korábban úgy nyilatkozott, a művésznek ígértek még egy újabb kezelést New Yorkban, ezért odautazik, bár „komoly reményeket már nem fűznek ehhez”. A színész-rendező májrákban szenved.
Az 1969-ben Budapesten saját színházat (Kassák Ház Stúdió) alapító Halász Péter 1976-ban megkezdett többéves emigráció után 1991-ben tért vissza Magyarországra. Filozofikus, szürreális munkáival – amelyeket többnyire lakásokban adtak elő – az 1970-es évek tiltott színházkultúrájának egyik legfontosabb egyéniségévé lépett elő. Visszatérése óta több teátrum is befogadta alkotásait, így a Katona József Színház és a Nemzeti Színház. Halász Péter Herminamező – Szellemjárás című filmjét a héten mutatták be a 37. Magyar Filmszemlén.