Élet-Stílus

Unalom és káprázat Afrika és Ázsia között

Amennyire gyenge első félidőt, annyira izgalmas és jó másodikat hozott Tunézia és Szaud-Arábia válogatottjai közötti összecsapás. Mindkét csapat szerzett egy-egy pontot és egy-egy csodagólt a unalmas majd szórakoztató 2-2-es meccsen.

Áldhatta az eget az, aki lemaradt a találkozó első feléről: gyenge, színvonaltalan, lassú és lapos 45 percet unatkozhatott végig a müncheni stadion 41 ezres közönsége. A csapatok csapkodóan, ziláltan, ötlet és épkézláb támadás nélkül kergetőztek a pályán. A képzettebbnek gondolt tunéziaiak kicsit jobban kezelték ugyan a labdát, de kapura egyáltalán nem voltak veszélyesek. A brazil szakvezetővel büszkélkedhető szaudiak pedig inkább tűntek a kétségbeesés idegenkedő művészeinek.


Aztán a semmiből hirtelen varázslat támadt: Dzsaziri klasszis góllal fogta bekerül a vb-10 legszebb gólja közé. Nem sokkal később ismét apátiába eshettek a nézők, jószerivel alig történt említésre méltó a folytatásban. Leszámítva némi kakaskodást, rugdalkozást és a középpályán folyó unalmas darálást. Nyoma sem volt annak, hogy Szaud-Arábia futballistái világbajnoksághoz méltó pillanatokkal ajándékozhatják majd meg a nézőket.

A fordulást követően azonban mintha kicserélték volna a zöldmezeseket: ötletesen és tudatosan épített korszerű támadásvezetés után előbb utóbb az embernek az lett az érzése, hamarosan még a végén gólt is szerezhetnek. Egy ilyen villám-kontrából Noor remek elfutása után el-Kahtani igazolta előzetesen beharangozott klasszisát. A csatár káprázatos bokamozdulattal, két védő gyűrűjéből lőtt védhetetlen kapásgólt. És még nem volt vége a szaudi mágiának: a csapat a tunéziaiakat teljesen lejátszva a pályáról folyamatosan támadásba lendült. Gólveszélyes akciójuk igazából nem volt, de hihetetlen hatékonyan tartották meg a labdát.


Aztán alig 10 perccel a vége előtt csereként beállt a Szaud-Arábia nemzeti hőseként tisztelt Szami el-Dzsaber, aki gyakorlatilag első labdaérintésére megfordította a találkozót. A 33 éves játékosnak ez már a harmadik vb-je, amelyen gólt szerez. Sokan azt hihették, hogy a találat teljesen megfogta a tunéziaiakat, egyedül a fehérmezes afrikaiak nem. Óriási erőfeszítést tettek azért, hogy egyenlítsenek az álláson.



Unalom és káprázat Afrika és Ázsia között 1

A csodagólt lõtt Dzsaziri (AP)

Sikerült is nekik, ráadásul, ha pontosan céloztak volna, akár 3-2-re is hozhatták volna a mérkőzést. A hosszabbítás perceiben érett góllá az utolsó percek nyomása: egy védelmi figyelmetlenséget kihasználva, a sokat kritizált Dzsaidi ért el gyes fejesgólt. Ezzel beállítva a végeredményt. A 2-2-vel valójában egyik csapat sem jár jól, előzetesen mindenképpen győzni szerettek volna riválisuk ellen. Azonban a játék képe alapján talán mégsem olyan szomorúak az eredmény miatt. A pontosztozkodás igazságosnak tűnik.




Tunézia és Szaud-Arábia 2-2
Gólszerző
: Dzsaziri (24.), Dzsaidi (93.) ill. el-Kahtani (57.), el-Dzsaber (84.)
Sárga lap: Haggi (35.), Bouazizi (37.), Sedli (65.), Sihuj (79.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik