Élet-Stílus

Kikapott a válogatott Máltán

A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn 2-1-es vereséget szenvedett Máltán. A szigetországi együttes 24 esztendeje, 1982. június 5-én, Izland ellen nyert utoljára Eb-selejtezőt.

Gólok:

13. perc: Said 40 méteres indításával Mifsud tört be a tizenhatoson belülre, a vele viaskodó Juhász elesett, majd ellenfelét is földre vitte, a hazai játékos azonban felpattant és éles szögből lőtt, a labda a felső kapufára pattant, majd Schembri az üres kapuba helyezett, 1-0.

19. perc: Huszti futott el a bal szélen, beadását követően a berobbanó Torghelle Habert megelőzve öt méterről a kapu közepébe fejelt, 1-1.

52. perc: Agius indításával Schembri lépett ki a védők közül, becsapta a kapujából kifutó Királyt és az üres kapuba gurított, 2-1.


Kikapott a válogatott Máltán 1

Kikapott a válogatott Máltán 2

A Norvégia és a Törökország elleni vereségeket még meglehetett valahogy magyarázni, a Málta elleni kínos kudarcra viszont már aligha lehet mentség – még az sem, hogy Vanczák Vilmos kiállítása miatt a 39. perctől emberhátrányban futballoztunk.


A Bozsik-csapat szerdán egy olyan ellenfél ellen maradt alul szégyenszemre, amelyik a 144. helyet foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) aktuális ranglistáján, továbbá 24 éve egyetlen Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést sem tudott nyerni, és az elmúlt 31 évben mindössze három győzelmet aratott tétmeccsen. A magyar válogatottnak ugyan voltak helyzetei, ezzel együtt Málta teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot.


Tegyük hozzá: a máltaiak semmi extrával nem rukkoltak elő, csak szervezetten bekkeltek és a megszerzett labdákat azonnal, gondolkodás nélkül rúgták előre, futásra kényszerítve a magyar védőket. A futóversenyből kivétel nélkül ugyanaz a játékos, a 164 centiméterre nőtt Michael Mifsud került ki győztesen. A Lilleström labdarúgója tarthatatlan volt, valósággal bolondot csinált a magyar “kollégáiból”, előfordult, hogy egyszerre három védőnk sem tudta leszerelni. Az apró, de szerda este óriássá váló csatár a csapata vezetőgóljában is főszerepet játszott: a 13. percben Juhász Rolanddal startolt rá egy labdára, mindketten a földre estek, a máltai azonban villámgyorsan felpattant és kapura lőtt, a felsőlécről kipattanó labdát Andre Schembri pofozta a hálóba.


A magyar csapat az esetek többségében roppant körülmenyesen szőtte a támadásait, jóllehet, így is akadtak helyzetei, ezek közül egyet, az egy esztendő után újra eredményes Torghelle Sándor révén sikerült is gólra váltani. A görög PAOK Szaloniki alkalmazottja a 19. percben Huszti Szabolcs pazar beadását fejelte a kapu közepébe. A játék képe a folytatásban sem változott: nehézkesen ment előre, támadgatott a Bozsik-legénység, ezzel szemben a hazaiak Mifsud gyorsaságát igyekeztek kamatoztatni. Az utóbbi taktika vált be. Az emberelőnyben futballozó máltaiak támadásaiban rendre ott volt a gólveszély – és az 52. percben már a gól is.


Schembri másodszor volt eredményes, nem csak ezen a mérkőzésen, hanem egyben a válogatott pályafutása során is. Egy az egyben vezette kapura a labdát, át akarta emelni a kifutó Király Gábort, de luftot rúgott. Ugyanakkor ezzel csapta be a magyar portást, aki ezek után már csak azt konstatálhatta, hogy a labda hálóba landol. Málta együttese 24 éve, 1982. június 5-én nyert utoljára ezt megelőzően Eb-selejtezőn, akkor Izlandot verte 2-1-re, most azt a magyar csapatot, amelyik ellen eddig hatszor kikapott, csupán kétszer játszott döntetlent. Ami minket illet: azt most nem mondhatjuk, hogy nincs csapatunk, mert van – csak borzasztóan gyenge.



Európa-bajnoki selejtező, C-csoport:
Málta-Magyarország 2-1 (1-1)
Gól: Schembri (13., 52.), illetve Torghelle (19.)
Kiállítva: Vanczák (38.)
Málta: Haber – Scicluna, Wellman, Said, Dimech – Agius (Pullicino, 82.), Mallia (Cohen, 65.), Sammut, Pace – Schembri (Scerri, 72.), Mifsud
Magyarország: Király – Fehér (Halmosi, 77.), Juhász, Vanczák, Leandro (Kiss, 46.) – Gera, Tóth, Dárdai, Huszti – Szabics (Czvitkovics, 60.), Torghelle

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik