Élet-Stílus

A Juventus ügyvédje elfogadná a visszasorolást

Az olasz labdarúgás legnagyobb bundabotrányában központi szerepet játszó Juventus ügyvédje szerint az ügyész által javasolt harmadosztályba sorolás túlzott büntetés lenne az együttes számára.

A Juventus ügyvédje elfogadná a visszasorolást 1

Luciano Moggi (Sportal)




A Juventus ügyvédje elfogadná a visszasorolást 2

Érkezik az ügyész (La Repubblica)

Cesare Zaccone olasz lapoknak úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a római bíróság bűnösnek találja a torinói klubot, pontlevonás mellett a gárda B ligába száműzését tartaná elfogadhatónak.

Az ügyvéd ugyanakkor tagadta a bundavádakat a bírák előtt, az ügyben vádlottként szereplő másik három klub és más magánszemélyek, sportvezetők, játékvezetők jogi képviselőihez hasonlóan. Beszédében arra hivatkozva kérte a Juventus felmentését, hogy az egyesület nem bűnhődhet néhány olyan vezetőjének ügyleteiért, akik a botrány kirobbanását követően azonnal lemondtak posztjukról.

Stefano Palazzi ügyész keddi előterjesztésében azt kérte a bíróságtól, hogy a Juventust a harmadik, a Fiorentinát, a Laziót és az AC Milant a második osztályba sorolják vissza, ezen kívül a Juventust fosszák meg az utóbbi két idényben szerzett bajnoki címétől, és a csapat mínusz 6 ponttal kezdje a következő szezont. A Milan mínusz 3, a Fiorentina és a Lazio mínusz 15 pontról indulna.

A finálé után döntenek

Az olasz szövetség (FIGC) által indított perben 26 klubvezetőt, játékvezetőt és asszisztenst vádoltak meg. A bundabotrányt kivizsgáló ügyész – aki összesen 62 személyt hallgatott ki – a nyomozás lezárta után 180 oldalas jelentést nyújtott át a bíróságnak. A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása, hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódtak.

Az olasz futball történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus azóta már lemondott igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke, és nem működhetett közre a világbajnokságon Massimo De Santis FIFA-játékvezető.

Palazzi Moggira, valamint Carraróra ötéves eltiltás és 5000 eurós büntetés kiszabását kérte. Indítványa alapján Adriano Galliani ligaelnök, a Milan alelnöke két évig, Gianluca Paparesta játékvezető egy évig nem foglalkozhatna labdarúgással.

A bíróság a tervek szerint július 10-én, azaz hétfőn hozza nyilvánosságra első fokú döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik