Élet-Stílus

Utazási kiállítás a Hungexpón

A pénteken nyílt Utazás kiállítás hasznos tájékozódási lehetőséget kínál azoknak, akik már a nyári kikapcsolódáson törik a fejüket, Gondot csupán a döntés okozhat, a kínálat ugyanis szinte szó szerint világméretű.

Arany, ezüst

A Karát Nemzetközi ékszer, drágakő, óra szakkiállítás és vásár az F pavilonjában várja az érdeklődőket. A hazai kiállítók mellett Görögország, India, Izrael, Lengyelország, Németország és Törökország résztvevői is bemutatják termékeiket. Az ékszerek és órák legújabb divat irányzatait, illetve az ékszer megmunkálás modern eszközeit, berendezéseit összesen 69 kiállító kínálatából ismerhetik meg az érdeklődők. A kiállításon az arany és ezüst ékszerek választéka a leggazdagabb, amely a kiállítók több mint felének kínálatát teszi ki. Az érdeklődők a legkülönfélébb, hétköznap, vagy különleges alkalmakon viselhető ékességek között válogathatnak A kiállítók jelentős része árusít is a kiállításon, többségük kollekcióiból kedvezményesen vásárolhatnak a látogatók.

A nagyközönség számára pénteken nyílt 29. Utazás és a 14. Karát kiállítás vasárnapig a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 18 ezer négyzetméteren várja az érdeklődőket. Hazánkkal együtt összesen negyvenkilenc állam kiállítói kínálnak vonzó úti célt. A kiállítás különlegessége az egzotikus Afrikából érkező Angola, Gabon, Madagaszkár, Namíbia, Uganda és Zimbabwe bemutatkozása. Az ázsiai országok közül először állít ki Taiwan és az Ománi Szultánság. Szintén első ízben van jelen önálló résztvevőként a felkelő nap országa Japán, illetve a tőlünk legtávolabbra eső nyugat-európai állam, Nagy-Britannia. Akik külföldre szeretnének utazni, az „A” pavilont keressék fel Az idei év díszvendége Horvátország.

A belföldi turizmus erőteljes fejlődését tükrözi a két pavilont megtöltő hazai régiók, turisztikai hivatalok és egyéni kiállítók, turisztikai szervezetek kínálata. A hazai régiók magyaros vendégszeretettel fogadják az érdeklődőket, többségük nemcsak a „B” pavilon színpadán, hanem saját standján is hangulatos műsorokkal, kóstolókkal kedveskedik a látogatóknak. A kiállítás magyar díszvendége a közép-magyarországi régió, mely kiemelt szerepet játszik hazánk turisztikai életében.

A KSH adatai szerint 2005-ben a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 6,9 millió vendéget és 19,3 millió vendégéjszakát regisztráltak. Minden tíz vendégéjszakából közel négy a Budapest-Közép-Dunavidék régióra jutott. A vendégek száma a régióban az országos átlagot meghaladó mértékben bővült. A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíj-bevétele 2005-ben 112,3 milliárd forint volt, amelynek 58,8 százalékát a Budapesten illetve a Közép-Dunavidék régióban realizálták.

Programok pavilon

Az Utazás egyik kísérő eseménye, az „Utazás – Gasztrorandevú”, amely a „Bor és Gasztronómia éve” jegyében megújult formában kínál kulináris élvezeteket. Az előző évekből jól ismert programot a szervező Hungexpo Zrt. konyhaművészethez kapcsolódó kiállítása teheti teljessé. Élelmiszeripari cégek, italforgalmazók, borászok, illetve a különböző vendéglátóipari és konyhai eszközök forgalmazói mutatkoznak be a „C” pavilonban.

„A nagy ízutazás” programsorozat ötletgazdája, a Magyar Turizmus Rt. kiállítóként is részt vesz a rendezvényen. Hangulatos kávéházi miliőt idéző látványos standján a különböző szakmai szövetségeknek ad helyet, illetvefogadja a vendégeket. A kiállításhoz kapcsolódó ízes bemutató és versenyprogram a MagyarNemzeti Gasztronómiai Szövetség szakmai közreműködésével zajlik. A gasztronómiai versenyek keretében többek között nemzetközi mixerbajnokságon, szakácsversenyen, illetve főzőpárbajon, valamint hidegkonyhai versenyen mérhetik össze tudásukat az ínyencségek mesterei.(Részletes tájékoztató a Mellékletben)

a „D” pavilonban kialakított Business Center ezúttal nemcsak alapvető irodai szolgáltatásokkal várja a kiállítás résztvevőit, ősbemutató helyszíne is. Itt láthatók a Geomédia Kiadó Zrt. „Kiadvány-TREND” idén először meghirdetett pályázatára érkezett versenyművek, a különböző idegenforgalmi kiadványok, plakátok és prospektusok. Az értékelésbe az Utazás kiállítás látogatói is bekapcsolódhatnak. Az eredményhirdetésre áprilisban kerül sor.

A lovas turizmus – lovas kultúra – a lovaglást, lovas életet kedvelő látogatók is számos termék és szolgáltatás között válogathatnak. A Magyar Lovas Turisztikai Szövetség standján gyermektáborozási-, illetve egyéb szálláslehetőségek, gazdag kínálata fogadja az érdeklődőket.A 600 néző befogadására alkalmas lovas manézs látványos programok színhelye, ahol többek között az erőszakmentes ló-kiképzésről, az úgynevezett „Parellimódszerről” is láthatnak bemutatót.

Az ágazat jó oldala

A megnyitón Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter hangsúlyozta, hogy tavaly a turizmus rekord évet zárt, a vendégéjszakák száma meghaladta a 19 milliót. A miniszter kiemelte, hogy Magyarország európai uniós csatlakozásával a turizmus számára jelentős fejlesztési lehetőségek nyíltak és az ágazat szerepel a 2007-2013. évekre szóló második Nemzeti Fejlesztési Terv kiemelt területei között.

A belföldi vendégek száma tavaly 5,3 százalékkal, a vendégéjszakák száma 3,5 százalékkal nőtt 2004-hez képest – közölték a Magyar Turizmus Rt.(MT Rt.) szakemberei az Utazás 2006 kiállításon. Kiss Kornélia kutatásvezető ismertetése szerint a vendégek száma 2005-ben 3,5 millió, a vendégéjszakák száma 8,7 millió, az átlagos tartózkodási idő a tavalyelőttinél 1,7 százalékkal kevesebb, 2,5 nap volt. A tendencia azt mutatja, hogy a vendégek száma nő, a tartózkodási idő azonban csökken. A belföldi vendégek tavaly 600 milliárd forintot költöttek az utazásokra, míg egy évvel korábban ez a szám 557 milliárd forint volt. A kutatásvezető a 2005-ös évet az elmúlt másfél évtized legjobb eredményének nevezte.

Az MT Rt. a magyar állampolgárok utazási szokásait az egynapos, többnapos és főutazások tekintetében reprezentatív mintán vizsgálta. A felmérés szerint tavaly a háztartások 79 százaléka vett részt a turizmusban. A családok 62,4 százaléka egynapos, 49 százaléka többnapos, 26,1 százaléka főutazáson vett részt Magyarországon. Mindhárom utazási típusban a Balaton, Budapest és környéke, valamint Észak-Magyarország a legnépszerűbb úti cél, és tendencia, hogy a vendégek egyre nagyobb része tölti szállodában az éjszakát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik