Először zenélt Amerikában Lajkó Félix hegedűművész, a nemzetközi zenevilág 35 éves antisztár fenegyereke. A New York-i River to River Fesztivál “nyár csillagai – tündöklő új tehetségek” sorozatának első fellépőjeként adott sikeres koncertet a városban. Az Amerikában zajló magyar kulturális évad részeként fellépő hegedűs Brasnyó Antallal muzsikált a Pace Egyetem nagyszinpadán. Lajkó Félix mesékről, szerepekről, álságról és válságról – FN exkluziv.
A tegnapi koncerted után odalépett valaki hozzád azzal, hogy volna-e kedved egy harlemi jazzkocsmában afrikai zenészekkel muzsikálni. A St. Nicolas Clubról sokan mondják, hogy szombat este a város legjobb jazz-zenéjét ott játsszák. Mit szólsz az ötlethez?
Nem nagyon érdekel. Nem szeretem a jazzt.
Hogyhogy?! Te egy jazzegyüttesnek (Dresch Quartett – a szerk.) köszönhetően lettél ismert.
Igen, de én ott sem játszottam soha ezt a műfajt. Ha meghallgatod az albumot, kiderül, én csak a saját zenémet improvizáltam. Különben sem szeretem, ha valami ki van találva. És ez szerintem igaz erre a fekete jazz dologra – van benne valami mesterséges.
Abban nincs mesterségesség, hogy a most tavasszal megjelent albumodat (A bokorból) ugyanúgy az erdőben vettétek fel, mint az előzőt?
Valahol lehet hogy az. De ez más, nekem ez a természetes, teljes szabadságot jelentette. És ha az egyszer bejött, akkor talán a második próbálkozásban is lehet benne eredeti. Döntse el, akit érdekel!
Ez a New York-i fellépésed a debütálásod is Amerikában. Különösebben nem voltál feldobva a koncert végén. Ráadást sem játszottatok.
Miért kellett volna feldobodva lennem? Koncert után itt sincs különbség. Segget kellett volna nyalnunk, de nem szoktunk. Nem szeretem ezeket a fellépés utáni kötelezettségeket. (A koncertet egy fogadás követte a New York-i Magyar Kulturális Központban, ahol Lajkó Félix és menedzsmentje az est felénél látványosan elvonult az összegyűltek elől az intézet hátsó részébe, ahol dohányzással és privát italozással múlatták az időt). Különben nekem mindegy, hogy Tokió, New York vagy egy kis falu Szerbiában az, ahol épp egy 50 fős kocsmaközönségnek játszunk. Ezt sokan nem értik meg vagy nem hiszik el. Az számit, hogy sikerül-e eufóriát kihozni magunkból. Olyat, amely esetleg a hallgatókat is kizökkentheti. Azért nem adtunk ráadást, mert nem éreztük, hogy kellett nekik. Később mondták, hogy itt mások a szokások, de ez akkor is világos, a koncert után nyoma sem volt a zene ünnepének.
Tehát azt mondod, hogy neked mindegy, hogy épp a “világ kulturális fővárosában” adtál egy koncertet?
Egyáltalán nem érzem annak. Nincs kultúrájuk. Európából azokat a műdolgokat szedték össze, aminek semmi értelme nincs. A sznobság az itt egy létforma. Tele vannak lóvéval, könnyen tehetik meg, hogy idehozzanak bárkit. Az, hogy ez az amerikai premierem, nem hat meg. Sosem érdekelt különösebben ez a világ. Nem számoltam azzal, hogy itt majd sínre kerül a karrierem… Engem ez abszolút nem érdekel. Ha a karrier érdekelne, akkor egy más szakmát választottam volna, amivel nagyobb sikereket lehet elérni. De nekem csakis a zene a fontos.
Nagyon sok művészkollégád az első amerikai fellépésére alighanem egészen másként gondolna. Rengetegen említik New Yorkot, mint az ihlet primer forrását.
Nálam ez fordítva sült el. Itt arra jöttem rá, hogy mi az, ami hamis abban, amit mostanában csináltam. Ez a pár nap, amit eltöltöttünk itt, jó volt arra, hogy letisztítsak magamban néhány dolgot. Hogy elhagyjak kliséket a zenémből. Olyan álságos dolgokat, amelyeket el kell hagynom, mert nem hiteles.
Mire gondolsz? Nekem az ismétlődő elemek időnként Philipp Glass repetitív stílusát juttatták eszembe.
Többek között erre gondoltam.
Nemrég valahol azt nyilatkoztad Magyarországról, hogy “káosz van és teljes összevisszaság”. Mire gondoltál?
Itt is összevisszaság van, de itt jól ki van találva, hogy ne legyen káosz. Itt mindenki tudja a dolgát. Megvannak a szerepek, az emberek tudják, hogy kell viselkedjenek, és pontosan tudják, ha ezt a szerepet eljátsszák, akkor minden jónak fog látszani. Ha Magyarországon káosz van, akkor káosz van, de nem játsszák el, hogy nincs. A nyugati kultúra és a szokások rászakadtak a kelet-európaiakra, és világosan látszik, hogy az emberek nem tudnak mit kezdeni vele. Álságos szabadság – ez az, amit otthon ajnároznak sokan, és közben a kulturális és szociális különbségek miatt nem tudjuk kezelni a dolgokat. Valójában fel sem ismerik, hogy ez a gond. Körberakták magukat valamivel, amire nincs is szükségük.
“Róluk” beszélsz, de mi is benne vagyunk ebben. Vagy te el tudod magadat távolítani ettől?
Hát épp ezért zenélek.
Családapa vagy. Szeretteidet felelősséggel hogy tudod távol tartani ettől a jelenségtől?
Mi az hogy felelősség? Nem azért csinálsz gyereket, hogy aztán felelősségteljesen felneveld. Ez egyszer csak kialakul. Legalábbis ott, ahonnan én jövök, ez egy természetes folyamat, benne van a génjeinkben. Élsz, szeretsz, harcolsz, keresed a boldogságot, és egyszer csak egyre több ember lesz melletted. Feleség, gyerek, ilyenek, Ez ilyen kultúra, talán ezért is érzem a nyugati világban olyan idegennek magam.
Még mindig Palicson élsz, távol a nagyvárosok zajától. Hogy telnek napjaid?
Vagy elviszem a gyereket az oviba, vagy nem. Én megyek el érte délután. Lefektetem. Olvasok. Vagy neki vagy magamnak. Most éppen Weöres Sándor-verseket. Nagyon szeretem az irodalmat, de ezeket a verseket nem is lehet besorolni ebbe a kategóriába.
Lajkó Félix előző arculata (Fotó: MTI)
Ez az életforma jele lehet annak, amit a külsőd is tükröz, és amiről zsurnaliszta kollégák úgy fogalmaztak, hogy Lajkó Félix “megszelídült”, “lenyugodott”. Mi van emögött?
Így döntöttem. Két verzió van arra, hogy mit csinálsz akkor, ha megsejted, valami nem stimmel azzal, ami benned zajlik: beleöregszel és eleged lesz az egészből, “átmész rutinba”, vagy magasról rászarsz mindenre és mész tovább. Én ez utóbbit választottam, és úgy látszik ez fiatalít is.
Ha valaki szuggesztíven játszik a színpadon, a közönség hajlamos azonnal azt gondolni, “de jó neki, olyan szabad”. Te civilben is rendkívül szabadnak tűnsz.
Nem tudom, nem gondolkodtam ezen.
Tudsz úgy szabad lenni, ahogy szeretnél?
Persze. Állandóan turnézunk, de szabad vagyok. Valójában otthon vagyok én folyamatosan, csak időnként elugrom valahova zenélni.
Hiszel a mesékben – mondtad valahol. Gondolom, ennek a kislányod is örül.
Szeretek meséket olvasni, meg hallgatni. Bírom a hősöket benne. A fehér ló fia rajzfilmváltozatban a 27 fejű sárkány pont egy ilyen toronyházban lakik, mint ami itt van mellettünk. Folyamatosan nézzük a kislányommal a meséket, meg sokat is olvasunk együtt. Baromira élvezem ezt.
A siker mennyire számit?
Ez mindenkinek számít, de nem akarok a bűvöletébe esni. Teljesen mindegy, hol kedvelik amit csinálok.
Ha például az itteni koncerted alapján egy producer szerződést ajánlana, stúdiómunkát Los Angelesben, jönnél?
Úgyse lesz ilyen. Ezek az emberek különben sem mernének belemenni abba, hogy egy ilyen kiszámíthatatlan fickó elköltené a pénzüket.
Nem szoktad betartani a szerződéseidet?
Dehogynem. Eddig mindegyiket a leírtak alapján csináltam végig. Csak egyszerűen nem hiszem azt, hogy tudnék működni egy ilyen közegben úgy, hogy az produktív legyen és közben én is élvezzem amit csinálok. Ki nem állhatom a nagyvárosokat. Jó meginni egy kávét Bécsben vagy Pesten, de semmi több. Tokió? New York? Á, ilyen helyeken, ha csak tehetem a szálloda szobájában zenélek és olvasok.
New Yorkban is?!
Igen, folyamatosan zenéltünk. Sok helyen nem is voltunk, egyedül az indiánok történetét bemutató múzeumba mentünk el. Akartam venni egy törzsfőnöki fejdíszt, de végül nem sikerült.
Mundruczó dijnyertes Deltájában főszerepet játszottál. Tetszett a film?
Nem. Sem a filmezés, sem a film. Kornél például kitalálta, hogyan kellene befutni. Nekem meg ebben részt kellett vennem. Nemigen kedveltem ezt a műfajt…
Fotó: MTI/EPA
Hogy alakul a nyarad? Tartogatsz valami meglepetést a közönségednek?
Nem tudok kitalálni semmi újat. Mindig ugyanazt fogom az emberek fejéhez verni. Sok felvételt készítek nyáron. Nem tudom, mi lesz belőle, hogy egyáltalán valaki ki fogja-e adni. Lemezkötelezettségem nincs. Boldog szeretnék lenni attól a zenétől, amit csinálok. Folyamatosan, nem elégszem meg azzal, hogy most épp jól érzem magam. Állandóan hajszolom a boldogságot. Magyarázatom nincs erre. Szúrjam el az örömömet azzal, hogy nekiálljak elemezni a boldogságomat? Hülye lennék…
