Két golyó végzett a költőfejedelemmel

1554. október 20-án, Zólyom várában megszületett Balassi Jánosnak, egy igen befolyásos magyar főúrnak az első fia, Bálint, és vele megszületett még valami, amelyet akkor még senki sem tudhatott előre: a magyar nyelvű líra. Megszületett az első magyar poéta, aki európai szintre emelte a magyar költészetet. Addig is írtak verseket: csodálatos az első magyar nyelvű versünk, az „Ómagyar Mária siralom”, és Janus Pannonius igazán európai magasságokba emelte Pannónia földjének költészetét, de ő latinul írt.

Balassi Bálint

A Balassi előtti magyar nyelvű versek nem köthetők személyekhez. Így aztán – ahogy Kőszeghy Péter megfogalmazta – „nálunk az irodalomtörténeti mitológia és a kronológia szerint is egyugyanazon személy az irodalmi Krisztus, a magyar nyelvű irodalom időszámításának kezdete: Balassi Bálint”.

Bálint gyermekkori családi légköre egész életére meghatározó volt. A zólyomi és a liptóújvári (Hradek) várában töltött évekre édesapja, Gyarmati Balassi János és édesanyja, Lekcsei Sulyok Anna gondoskodása volt jellemző: a házaspár a kor kiváló protestáns prédikátorát, majd evangélikus püspökét, Bornemisza Pétert hívta meg udvari prédikátornak és a gyermekek nevelőjének, aki valóban nagy hatást tett Bálintra. Bornemisza írt Anna asszony számára bölcsődalt, amelyet gyermekeinek dúdolgatott. Majd az apa a két fiút, Bálintot és Ferencet – a kor szokása szerint – külföldre, Nürnbergbe küldte tanulni.

Az erőszakos nagyúr

A híres törökverő Balassi János, akinek apja, Ferenc szörényi bán a mohácsi csatában (1526) esett el, 1569-ben furcsa ügybe keveredett: a törökkel való praktikálással vádolták meg Bécsben. Ettől kezdve a családnak sok hányattatás jutott osztályrészül; de még annál is több jutott Bálintnak. A nagykorúvá vált ifjú hol az önállósuló Erdélyi Fejedelemség fővárosában, Gyulafehérvárott tűnik fel Báthory István vajdánál (1571-1576-ig vajda, majd 1576-1586 között erdélyi fejedelem és lengyel király), hol éppen Lengyelországban bujdosik, hol Zólyomban pereli a polgárokat, hol pedig éppen a sárospataki várat foglalja el önkényesen jogos (zálogos) tulajdonosától, Dobó Ferenctől, illetve a királytól.

1577-ben kezdődtek el mindazok az ügyek, amelyek a későbbiekben is mindig vissza-visszatértek, és olyannyira jellemezték Balassi életét. A városokkal és lakóival, így például Zólyommal és Selmecbányával tűzött össze, de hatalmaskodott egyszerű cselédeken, katonákon vagy polgárokon, birtokaiért állandóan pereskedett. Lovastisztként szívesen csapott le meggondolatlan módon hol vásározókra, hol török csapatokra.

Hol őt sértették meg jogtalanul, hol ő hatalmaskodott, vert meg egy-egy polgárt vagy szolgát, hol egy-egy asszonyt kergetett meg származására való büszkeséggel, a főúr fölényes magabiztosságával vagy éppen önmagát korlátozni nem akaró férfiúi szangvinitással. Egyszerre volt erőszakoskodó nagyúr és szolgáját a török fogságból kiváltó áldozatkész kapitány, miként Istenhez könyörgő megtért bűnös, hazájáért perelő és harcba szálló katona, szerelmes verseiben pedig a szerelmét egekig felmagasztaló, előtte térdre boruló trubadúr.

A hősszerelmes

Balassi sokáig az udvari költészetnek lovagkorig visszanyúló hagyományait mintázta, s csak később – az itáliai neolatin poéták és Casteletti Amarilli című pásztordrámája hatására jutott el a petrarkizmusig, a Petrarca által teremtett szerelmi líráig. Majd a magyar középkor és a kortárs irodalmi szókincséből merítve egyszerre a régit és a kor magyar poézisét is megőrizte saját költészetében, énekeiben. Néhány nótajelzésében elveszett énekek kezdősoraira bukkanhatunk.

Balassit az első igazi nagy szerelem, az Ungnád Kristófné, Losonczy Annához fűződő viszonya érlelte költővé. Majd a botrányt botrányra halmozó főúr megpróbált kimenekülni a zavarossá vált viszonyokból. 1584 decemberében titokban feleségül vette unokatestvérét, Dobó Krisztinát, s elfoglalta Sárospatak várát, az asszony részbirtokát. Az akció sikertelenül záródott, sőt az ügy fej- és jószágvesztéssel fenyegette. Néhány óra múlva a várat visszafoglalták, s az ifjú pár a nászéjszakát egy pataki polgárasszony házában töltötte. Nemcsak Bécs, hanem az egész magyar főúri társadalom is Balassiék ellen fordult. Bálintot valósággal kiközösítették.

Esztergomi Kis Duna sétány, emléktábla Balassi sebesülésének helyszínén (wikipedia/Villy)

Mindketten megbetegedtek, sorsuk bizonytalanná vált. A költő ezekben a hónapokban írta az úgynevezett istenes verseinek egyik legmegrázóbb darabját, a „Bocsásd meg Úristen ifjúságomnak vétkét” kezdetűt. Közben megszületett szerelmük gyümölcse, Jánoska. Ekkor lehettek volna boldogok is, hiszen a köd kezdett a fejük felett oszlani, mindketten ekkor katolizáltak. De ismét nagyot fordult a kocka: házasságuk megromlott, elváltak. Szörnyű időszak volt ez a költő számára. Azonban a nap hamarosan kisütött Bálint feje fölött: 1588-ban kegyelmet kapott az uralkodótól, s miután egykori szerelme, Losonczy Anna megözvegyült, újra feltámadt a remény: feleségül veheti a szépasszonyt. A Julia-ciklus legszebb verseit ekkor írta. Ekkor született meg a Szép magyar komédia és egy másik asszonyhoz szóló Celia-versek.

Életét adta a török ellen

Mire Balassi élete rendeződhetett volna, ismételten egyedül maradt: Anna máshoz ment férjhez, Érsekújvárból a kapitány – feleségével való szerelmi kalandja miatt – szégyenszemre elzavarta a lovas hadnagyként szolgáló Bálintot. Elszegényedett, birtokpereit elveszítette. Ismét Lengyelország felé vette útját… A Julia-, Celia- és az utolsó asszonyhoz írt Fulvia-verseket maga rendezte ciklusba. E mellett vitézi énekei, istenes versei kéziratban terjedtek. A Búcsúja hazájától című versének kezdő sora sokkal több egy szép búcsúnál. Inkább fohász, megszólítás – „Ó én édes hazám, te jó Magyarország…”. Mint a reggeli hálaadó ima, amelyben a gyermek ugyanígy szólítja meg az Istent: „Ó én édes mennyei Atyám…”

Balassi 1591-ben hazatért Lengyelországból, s az 1593-ban aktívan bekapcsolódott a tizenöt éves háborúba (1591/1593-1606). Nyilván nemcsak számításból indult harcba – hogy új életet, új egzisztenciát teremtsen magának –, hanem nemzetsége ősi várainak visszafoglalási lehetősége és a vitézi virtus is hajtotta. 1593. november 21-én a Nógrád megyei Divényt Balassi parancsnoksága alatt álló magyar királyi csapatok foglalták vissza.
1594-ben újult erővel, már kora tavasszal megkezdődött a törökellenes felszabadító háború újabb szakasza. Pálffy Miklós március 10-én a Nógrád megyei várak központját, Nógrádot foglalta vissza, majd május elején elkezdődött a török Budát védő legfontosabb végvár, Esztergom ostroma. A keresztény sereg először a királyi várost, majd a Szent Tamás-hegyen lévő erődöt foglalta el. Ezután indult a Víziváros elleni katonai akció, amely során több rohamot is vezényeltek. A legnagyobbra május 19-én került sor, ebben vett részt a költő is.

Esztergom a XVI. században

A német gyalogosok megfutamodtak, az ostrom sikertelenül végződött, a bátran rohamozó Bálintot mindkét combján puskagolyó találta el. A sebesültön a szörnyű műtét sem segített, haláltusája május 30-án, „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű idejé”-n, Pünkösd hétfőjén ért véget. A jelenlévő gyóntatópapja, Dobokay Sándor jezsuita szerzetes szerint keresztény módon meggyónt, „utolsó órájához szépen készült.” Ha nem is a halálos ágyán, hanem korábban, mindenesetre ekkortájt fordította le Edmund Campian Tíz okok című vitairatának nagyobbik részét, amelyet azután a jezsuita pap befejezett, és kiadott. Rimay János protestáns jó barát szerint Balassi halálos ágyán fordította le a „Végtelen irgalmú…” kezdetű zsoltárt.

Még ha a haldokló a halálos ágyán, vérmérgezéses lázas rohamok közepette képtelen volt is irodalmi fordítást remekelni – talán korábban fordította le mind a Tíz okok-at, mind az 50. zsoltárt – azonban a Dobokay atya által lejegyzett utolsó szavai bizonyára valóban elhangzottak: „Krisztus megholt énérettem, és én hogy kételkedjem? Te katonád voltam, Uram, és a Te seregedben jártam.”

Balassi életében nyomtatásban egyetlen költeménye sem jelent meg. Kéziratos másolatokban azonban annál inkább terjedtek, sőt, szerelmes verseivel udvarolt egyik barátja, Batthyány Ferenc is leendő feleségének. Istenes verseit Rimay János jelentette meg. Ezek a XIX. század elejéig több mint negyven kiadást értek meg. Szerelmes verseit azonban elfeledte az utókor, és csak az 1874-ben, a Radvánszky Könyvtárban felfedezett XVII. század közepi másolat, élesztette ujjá – az egész magyar és világirodalom szerencséjére. Október 20-át pedig a régi magyar irodalom születésnapjának kellene kinevezni…