Élet-Stílus

Menetrend szerinti buszjárat indul Bécsbe

Október 25-től az AirpotShuttle-Minibusz a Malévval közösen menetrend szerinti autóbuszjáratot indít a bécsi repülőtérre, amitől mindkét cég a forgalom bővülését reméli - jelentette be Antal Mihály, az AirportShuttle.hu Zrt. operatív vezetője és Jiri Marek, a Malév kereskedelmi igazgatója pénteken a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A két cégnek már július eleje óta hasonló buszjárata van Kassára és Pozsonyba. Jiri Marek közölte: „Igaz, hogy alacsony bázison, de ennek az új szolgáltatásnak köszönhetően augusztusban az egy évvel korábbihoz képest 262 százalékkal nőtt a Malév utasforgalma a szlovák piacon.” Az első hónapokban havi átlagban 2500 fővel nőtt az utasszám. A szeptemberi foglalások 115 százalékos, az októberiek pedig 419 százalékos emelkedést mutatnak.

Az októberi növekedésben már szerepe van a pozsonyi SkyEurpe csődjének is. A Malév kereskedelmi igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy a légitársaság az idén összességében a tavalyihoz hasonló, 3,2 milliós utasforgalommal számol. Jiri Marek megjegyezte, hogy a világ légi forgalmában 30-40 százalékos visszaesés mutatkozik.

Antal Mihály tájékoztatása szerint a bécsi autóbuszjáraton engedményt kapnak a Malév elektronikus jegyével utazók, ha az interneten rendelik meg az autóbuszos szállítást. A minibusz-szolgáltatás, amely Európában az első volt a háztól házig szállításban, ma már országosan elérhető. Mátészalkáról például – kedvezmény nélkül – Budapestre 13 ezer forint körül van az út költsége.

A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő AirportShutthle.hu Zrt. a Budapest Airport minibusz cégét vette meg 2007 végén. Oravecz Zoltán, a Minibusz ügyvezetője az MTI-nek elmondta: már 2008 elején megkezdték a flottacserét, és az eddigi összes beruházás értéke elérte az egymilliárd forintot. Jelenleg több mint 100 – különböző méretű – buszt használnak, és a foglalkoztatottak száma 300 fő. Az AirportShuttle.hu Zrt. nettó árbevétele az idén várhatóan 1,5 milliárd forint körül alakul a múlt évi 1,2 milliárd forint után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik