Bauer Sándortól vasárnap, a Kozma utcai izraelita temetőben vesznek végső búcsút.
Bauer Sándor 1931-ben született, 1947-től az MTI Fotó jogelődjének, a MAFIRT-nak a fotóriportere volt.
Körültekintő alapossággal tudósította a jogelőd MAFIRT-ot már 1947-ben különféle politikai és kulturális eseményekről.
Bauer Sándor 1947. február 23-án (Fotó: MTI)
Jóvoltából az MTI birtokában lehetnek olyan páratlan felvételek, mint a „kék cédulás” választások nyomán kialakult kormányválság megoldását követelő százezres tömegmegmozdulás a Hősök terén, vagy a Magyarországra látogató Hawlet John canterbury érseki helynök és Tildy Zoltán köztársasági elnök találkozója.
Bauer Sándor részt vett az MTI Fotóarchívum történelmi fotóállományának 2002-ben kezdődött feltárási munkálataiban, aktívan segített a jogelődöknél dolgozó fotóriporterek személyének azonosításában és a hiányos szövegű fotóriportok szövegadatainak felkutatásában.
