Tudja, ki volt Bíró Károlyné? Ő volt Ratkó Anna, a Rákosi-korszak népjóléti és egészségügyi minisztere. Akárcsak a szocialista blokk más országaiban, ezekben az években Magyarországon is tiltották a művi terhességmegszakítást. 1953-ban mintegy 1300-an ültek börtönben illegálisan elvégzett abortusz miatt, közülük száznál is többen öt év feletti ítéletet kaptak. A tilalmat 1956 nyarán oldották fel, és az utána következő két évtized statisztikái nagyon komor képet vázolnak: 1957-ben 120 ezer, a hatvanas évek végén már 200 ezer felett volt azok száma akik elvetették magzatukat, kétszerese a gyermeküket vállalóknak. 1974-ben szigorították az abortusz szabályait, ezután százezer alá szorították azok számát.
Romániában ma is tabu az abortusz
Romániáról nincs hasonló adat a korszakból. Nincs, mert a hetvenes évek elején Ceauşescu állama a teljes tiltás álláspontjára helyezkedett. A hetvenes és nyolcvanas években becslések szerint legalább harmincezer nő vesztette életét illegális abortusz következményeként. A Négy hónap, három hét, két nap cím a főszereplő terhességének időtartamára utal. Christian Mungiu filmje egy ilyen műtét történetét mondja el: barátnőktől kapott telefonszám, személyes találkozó egy gyér forgalmú helyen, egy két-három napra kivett szállodai szoba vagy egy a család, a legközvetlenebb barát előtt is titokban tartott lakás egy ismeretlen lakótelepen, kölcsönös bizalmatlanság, fertőzésveszély, kiszolgáltatottság, megaláztatás – és a szabadságvesztés terhe.
Az előző rendszernek talán ez a leginkább kibeszéletlen, feldolgozatlan, a társadalom lelkén súlyos nyomokat hagyó aspektusa Romániában, hiszen a politikai rendszerrel kapcsolatban nem volt ilyen mély a hallgatás. Jellemző, hogy a Román Kommunista Pártról hét monográfia is megjelent a rendszerváltást követően, és negyven felett jár a volt PB-tagok, egyéb prominens politikusok kiadott visszaemlékezéseinek a száma. Nálunk párttörténet még nem született, autobiográfia se sokkal több. Eközben az abortuszról írott magyar wikipedia szócikk a legterjedelmesebbek közé tartozik, addig a román változat mindössze három mondat. Az abortusz történetéről mindössze annyit közöl, hogy a világon elsőként a Szovjetunióban engedélyezték, illetve hogy Romániában először 1957-ben legalizálták, majd 1966-tól 1990-ig tiltották.
Hazavárták a nácikat
Az Anno1989 filmklub e programjának meghívott vendége, Tamás Gáspár Miklós arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a térségben, de különösen Romániában a nacionalizmus és az abortusztilalom sajátos módon fonódott össze. Itt nemcsak az abortusz volt büntetendő, de a fogamzásgátló tablettákat is betiltották. Az 1966-ban 19 milliós ország lakossága az európai trenddel szemben jelentősen emelkedett, 1989-ben meghaladta a 23 milliót! Az előadó azt a paradoxont hangsúlyozta, hogy Ceauşescu politikájának elsődleges ellenségképe az ország fő katonai szövetségese a Szovjetunió volt.
Olyannyira nyíltan, hogy a román fegyveres erők céltáblái félreérthetetlenül szovjet katonákat ábrázoltak. A román függetlenséget a vezetés négy pillérre, az erős ipar megteremtésére, a nagy létszámú, jól felszerelt hadseregre, a nyugati kapcsolatrendszer bővítésére, valamint – és itt kapcsolódunk az eddig elmondottakhoz – a lakosság nagyságára alapozta. Az egyik ideológiai pillér tehát az volt, hogy „azé a Kárpát-medence, aki teleszüli azt”.
Mindeközben Románia rendkívül gyorsan és könnyedén levedlette a szovjet modellt, a kötelező ideológiai mázat, és már a hatvanas évek végén visszanyúlt a második világháború előtti és alatti idők szélsőjobboldali hagyományához. Már 1968-ban kiadták a Vasgárda főideológusának, Mircea Eliadenak egy munkáját, majd 1980-ig további hármat. Miközben Securitate kivándorlásokat intéző irodája előtt kilométeres sorok kígyóztak a téli fagyokban is, hogy több hónapos, akár másfél éves procedúra végén elhagyhassák az országot, addig a rendszer hazavárta a szélsőjobboldali gárda prominenseit.
Igaz a vicc Ceausescuról
Tamás Gáspár Miklós úgy jellemezte a korszak Romániáját mint ahol az őrjöngő nacionalizmus és a militarizmus uralkodott. A magyar kisebbség szovjet zsoldban álló „ötödik hadosztálynak” számított, míg 40 éves kor alatt „farmernap” helyett egyenruhás napot tartottak a munkahelyeken, amikor is az emberek fegyveres öltözetben indultak dolgozni. Míg 1956 után Magyarországon a kádári vezetés mindenekelőtt demobilizálni akarta a lakosságot, addig a román mindennapokat a totális mozgósítás hatottá át.
Ceauşescu betöltötte az emberek mindennapjait. Néven alig nevezték: a beszélgetésekben legtöbbször „Ő” volt, esetleg a bátrabbaknál „a Pasas”. Kibérelte az újságok első oldalait, a TV Híradó lényegében csak a beszédeiről, üzemlátogatásairól szólt. Nálunk csak viccek poénja volt az alábbi: megkérdezi a magyar látogató Romániában, miért áll a vonat. Mire a válasz: mert Ceauşescu elvtárs 3 óra múlva itt repül el felettünk. Odaát ez a véres valóság volt. Tamás Gáspár Miklós egyszer maga is részt vett a pártfőtitkár egyik megkoreografált vidéki látogatásán Kolozsvárott a hetvenes évek első felében.
50-60 ezer ember gyülekezett reggel hétkor Ceauşescu fogadására a sportcsarnokban, majd egy idő után hangosbemondón felszólították őket, a „menetrend változott”, így gyorsan vonuljanak át a repülőtérre – futólépésben, hisz a tempót a tömeget hajtó gépkocsik diktálták. Az ünnepélyes fogadás után a pártfőtitkár helikopterrel indult tovább, úgyhogy az embereket futva terelték vissza a stadionba, majd váratták őket, míg a vezér pihent. Mire Ceauşescu megjelent, az étlen-szomjan tartott tömeg már félig öntudatlanul – a kétségbeesés és a lelkesedés határán – skandálta a jelszavakat. A filozófus hangsúlyozta, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a démoni egyúttal valami nagyszabású dolgot takar, ám sokszor szimplán ostoba és unalmas.
Menekült az értelmiség
A film egy háromrészes sorozat, a Mesék az „aranykorból” trilógia része. A kifejezést a rendszer propagandája terjesztette. Két évtized távlatából koránt sincs annyi nosztalgia iránta, mint a magyar fogyasztói szocializmusa iránt. Ceauşescu sem áll Kádár Jánoshoz hasonlóan a dobogón a történelmi személyiségek rangsorában. Az értelmiség, a politika viszonya mégis ambivalens az előző rendszerrel kapcsolatban.
A ma létező jelentősebb politikai erők a Román Kommunista Párt különböző irányzataiban gyökereznek. A román értelmiség körében – annak ellenére, hogy volt év, amikor az Írószövetség tagságának egyharmada hagyta el az országot – Ceauşescu rendszerének volt támogatottsága, amit főképp nacionalizmusának köszönhetett. A nemzeti identitás szempontjából így ma sem kerülhető meg az előző rendszer Romániában. Ennélfogva azonban a történelem feldolgozása is előrébb tart, mint hazánkban, húzta alá Tamás Gáspár Miklós.
Az Anno 1989 Filmklubban legközelebb Vaszilij Picsul: A kis Vera című, 1988-ban készült filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. A vetítés után Sz. Bíró Zoltán történésszel beszélgetünk a Szovjetunió végnapjairól. A részvétel ingyenes, az esemény után ismét összefoglalót olvashat az FN-en.
