Az olasz válogatott is segít
Az olasz válogatott Abruzzo régióban játszik majd mérkőzést, hogy ezzel is kifejezze szolidaritását a közép-olaszországi földrengés áldozatainak. A találkozó bevételéből az áldozatokat, illetve a természeti katasztrófa sújtotta terület újjáépítését segítik. A squadra azzurra a tervek szerint június 6-án lépne pályára a régióban. A hétfő hajnali, Richter-skála szerinti 6,3-as erősségű földrengésnek eddig 260 halálos áldozata van.
Bevált Gyepes a Cardiffban
„Az volt az álmom, hogy kiérdemeljek egy új szerződést, és ez most valóra vált. A feleségemmel tökéletesen beilleszkedtünk, szeretünk itt élni” – nyilatkozott a klub honlapján a 22-szeres válogatott futballista. A Cardiff City jelenleg a hatodik helyen áll a Championshipben, így versenyben van a feljutásért.
Gyepes tavaly augusztusban érkezett a walesi klubhoz. Eleinte nem szerepelt kezdőcsapatban, de az utóbbi hónapokban alapemberré vált. A védőként egy gólt szerzett a bajnokságban, még decemberben lőtt győztes találatot az Ipswich otthonában.
Kirúgták Andradét
Az olasz élvonalbeli Juventus labdarúgóklub felbontotta Jorge Andrade szerződését. A 30 éves, korábbi portugál válogatott védő 2007 nyarán tízmillió euróért szerződött a torinóiakhoz, de két év alatt mindössze négy mérkőzésen tudott pályára lépni, mivel kétszer is súlyos térdsérülést szenvedett. A klub szerint Andrademár képtelen lenne profi szinten játszani, így elengedik.
Ribéry marad Münchenben
Egy évig még biztosan a Bayern Münchenben szerepel Franck Ribery, legalábbis a bajorok vezetőedzője, Jürgen Klinsmann szerdán így nyilatkozott. A francia válogatott középpályásnak 2011-ben jár le a jelenlegi szerződése, a sajtóban azonban olyan találgatások láttak napvilágot, melyek szerint Ribery már a szezon végén átigazol valamelyik európai sztárcsapathoz.
Ribéry és a Bayern szerda este a Nou Campban vendégeskedik (MTI/EPA)
„Biztos, hogy jövőre is nálunk marad” – mondta Klinsmann a Süddeutsche Zeitungnak. – Kivételes képességű játékos, a csapat meghatározó alakja, és ezt neki is elmondtam.”
Ribery 2007-ben igazolt a Bayernhez, a klub azóta többször hangsúlyozta, hogy a futballista nem eladó.
La Pazban nem lehet focizni
Javier Zanetti, az Internazionale argentin játékosa szerint La Pazban szinte lehetetlen futballozni. „Ami ott zajlott, az minden volt, csak nem labdarúgás” – nyilatkozta a dél-amerikai védő a La Gazzetta dello Sportnak. „Ha nem vagy hozzászokva a 3600 méteres magassághoz, akkor teljesen megzavarodsz, a fejed hasogat, az izmaid pedig leszakadnak.”
Az argentin válogatott múlt szerdán vb-selejtezőn csúnyán, 6-1-re kikapott Bolíviától. Azóta a teljes argentin média a vereség okait boncolgatja. „Két dolog közül választhattunk: a meccs előtt egy nappal érkezünk, vagy néhány órával az összecsapást megelőzően szállunk le. A második megoldás mellett döntöttünk. Nem jött be” – kesergett Zanetti.
Maradona csapata nagy verést kapott (MTI/EPA)
Két év múlva indul Hagi „futballistagyára”
Helyi lapéretesülések szerint Gheorghe Hagi holland mintára futballakadémiát indít be 2011-től. Minden idők egyik legjobb román labdarúgója 11 millió eurót invesztál a Constanza mellett felépülő iskola megvalósításába, amely az Ajax Amsterdam „futballistagyár” mintájára készül el.
„Szeretnék valami keveset törleszteni abból a sok jóból, amit a labdarúgástól kaptam” – fogalmazott a „Kárpátok Maradonájának” becézett játékos.
Milutinovic az iraki kapitány
Bora Milutinovicot nevezték ki az iraki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. A szerb szakember – aki a februárban menesztett brazil Jorvan Vieirát váltja a kispadon – a júniusi Konföderációs Kupáig vállalta el a nemzeti együttes irányítását.
Milutinovic öt különböző válogatottat irányított a korábbi világbajnokságokon.
Ujfalusi lemondott a válogatottságról
Többé nem akar a cseh válogatottban futballozni a nemzeti együttes csapatkapitánya, Tomas Ujfalusi. Lemondását azt követően jelentette be a hátvéd, hogy éles kritika érte őt és néhány csapattársát – köztük Milan Barost -, amiért a szlovákoktól a múlt héten odahaza, Prágában vb-selejtezőn elszenvedett 2-1-es vereség után belefeledkeztek az éjszakába.
Cseh bulvárlapok szerint örömlányok társaságában egy éjszakai lokálban múlatták az időt Ujfalusiék, akikre a mulatozás hírére össznépi harag zúdult. A „tivornyázó” játékosokat bírálta a cseh labdarúgó-szövetség vezetése is.
Éppen az utóbbira, a szövetségi támogatás hiányára hivatkozva közölte Ujfalusi, aki 2001 óta szerepelt a nemzeti csapatban, hogy lemond a válogatottságról. A spanyol Atlético Madrid védőjátékosa 78 alkalommal szerepelt a válogatottban, s két gólt szerzett. A cseh gárda egy másik kulcsembere, az olasz AC Milanban futballozó, szintén hátvéd Marek Jankulovski ugyancsak a visszavonuláson töpreng.
A cseh együttes jelenleg csak a negyedik világbajnoki selejtezőcsoportjában, hat meccsen szerzett nyolc pontjával – ami öttel kevesebb, mint az első helyezett északíreké -, így alaposan megcsappant az esélye, hogy kijusson a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságra.
