Josep Guardiola több helyen is változtatott a Bayern München elleni kezdőjéhez képest: Xavi, Eto’o, Puyol, Pique és Yaya Touré pihenhetett, Gudjohnsen, Bosquets, Krkic, Sylvinho és Caceres kapott lehetőséget.
A szerdai BL-meccshez hasonlóan a katalánok ismét villámrajtot vettek, egy perc sem kellett az első hazai gólhoz. Thierry Henry lépett meg a védőjétől a bal szélen, középen többen is lemaradtak a beadásáról, így Iniestának 2 méterről csak be kellett pofoznia.
A gyors gól után kényelmesen ellabdázgattak a katalánok, a vendégek azonban nem adták meg magukat, és Nayar lövését csak nagy bravúrral tornázta ki Valdes. A lehetőség felrázta a Barca-játékosokat, de Krkic-nek és Messinek ezen az estén nem ment a játék, és sorozatban maradtak ki a helyzetek.
A fordulás is egyenrangú ellenfélnek bizonyult a Huelva, Valdesnek több dolga volt, mint a München ellen. Az összecsapást végül egy szerencsétlen mozdulattal a vendégek egyik védője döntötte el. Iniesta beadását a felszabadítani igyekvő Morris a saját hálójába továbbította.
A hajrában azt is megengedhette magának Guardiola csapata, hogy Messi kihagyjon egy teljesen jogtalanul befújt tizenegyest. A vendégek erejéből csak egy lesgólra futotta. Győzelmével a Barcelona kilencpontosra növelte előnyét a Real Madriddal szemben. A fővárosiak vasárnap délután a Valladolidot fogadják.
helybenhagyták messi büntetését
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete elutasította a Barcelona beadványát, azaz nem törölte Lionel Messi sárga lapját, Josep Guardiola vezetőedző pedig nem ülhet le a kispadra a Bayern München elleni visszavágón a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A Barcelona azért fordult az UEFA-hoz, mert argentin sztárja műesésért kapott sárga lapot a szerdai első felvonáson, de a videófelvételeken látszott, valóban szabálytalankodtak vele szemben a büntetőterületen belül. Guardiolát azért küldték el a kispadtól, mert reklamált az ítéletet követően.
A másik vasárnapi meccsen a Villareal fontos pontokat bukott el a BL-szereplést érő negyedik helyért folyó harcban. A sárga tengeralattjárót a Malaga verte 2-0-ra az El Madrigalban. A Valencia vasárnap beelőzheti a Villarealt, amennyiben legyőzi idegenben a Gijont.
Primera División, 30. forduló:
Villarreal-Málaga 0-2 (0-1)
Gól: Duda (38.), Eliseu (86.)
FC Barcelona-Recreativo Huelva 2-0 (1-0)
Gól: Iniesta (1.), Morris (67., öngól)
Vasárnapi meccsek:
Real Mallorca-Almería 17 ó
Numancia-Espanyol 17
Osasuna-Athletic Bilbao 17
Racing Santander-Real Betis 17
Real Madrid-Valladolid 17
Sporting Gijon-Valencia 17
Sevilla-Getafe 19
Deportivo La Coruna-Atlético Madrid 21
