Élet-Stílus

Arsavin négy gólt lőtt a Liverpoolnak – videó

Andrej Arsavin négyszer is bevette a Liverpool kapuját, a hazai Vörösök mégis pontot szereztek az Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság keddi rangadóján.

Érdemes manapság a Liverpool meccseit nézni. A múlt héten a Vörösök 4-4-es döntetlent játszottak a Chelsea-vel a Bajnokok Ligájában, kedd este pedig a bajnokságban értek el hasonló eredményt az Arsenal ellen.

Arsavin első góljával még vezetést szerzett az Ágyúsoknak, de a második félidőben előbb egyenlítenie, majd fordítania kellett. A Liverpool, ahogy a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőn, úgy most sem adta fel: Fernando Torres második találatával ismét egalizált.

Azonban az Arsenalnak, és legfőképpen Arsavinnak még volt válasza, s a 90. percben negyedszer is betalált. A hosszabbításban pedig Benayoun is másodszor volt eredményes, így 4-4-es döntetlennel ért véget a fordulatos találkozó.

A Liverpool a döntetlennel az élre ugrott, de a címvédő Manchester United két mérkőzéssel kevesebbet játszott. Az Ágyúsok biztosan őrzik a BL-szereplést érő negyedik helyüket.

Premier League, 33. forduló:
FC Liverpool-Arsenal 4-4 (0-1)
Gól: Torres (49., 72.), Benayoun (56., 93.), illetve Arsavin (36., 67., 70., 90.)

Szerdai meccsek:
FC Chelsea-FC Everton 21:00 ó
Wigan Athletic-Manchester United 21:00

A Leverkusen is négyet lőtt a kupában

Elsőként a Bayer Leverkusen labdarúgócsapata jutott a Német Kupa döntőjébe, miután hosszabbításban legyőzte a másodosztályú FSV Mainz együttesét. A vendég mainziaknál Löw Zsoltot a 84. percben lecserélték, míg a hazaiaknál Király Gábor ezúttal sem kapott játéklehetőséget.

Német Kupa, elődöntő:
Bayer Leverkusen-FSV Mainz 05 4-1 (0-0, 1-1, 3-1)
Gól: Hariszteasz (80.), Vidal (92.), Rolfes (104.), Kadlec (117.), illetve Bancé (89.)

Szerda:
Hamburger SV-Werder Bremen 20:30 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik